Bukarestben vendégszerepel az Ivanovék karácsonya

Bukarestben vendégszerepel az Ivanovék karácsonya

A bukaresti Nottara Színház által szervezett Fest(in) pe Bulevard nemzetközi színházi fesztiválon vendégszerepel a Kolozsvári Állami Magyar Színház Ivanovék karácsonya című előadása. Az Urbán András által rendezett előadást a bukaresti közönség pénteken, október 17-én 18 órai kezdettel láthatja a Nottara Színház Horia Lovinescu termében. Az előadás a második alkalommal megrendezett fesztivál Kis… (és választási) válságok című versenyprogramjában szerepel.

„Az Ivanovék karácsonya, véleményem szerint, megelőzi a későbbi izmusokat. Fontos, hogy az abszurd mint költészet jelenik meg benne, mint konceptualista nyelv van jelen, és nem a reális valósághoz viszonyítva válik abszurdummá. Ez a költészet lemond a politizálásról. A szexuális elfojtottság, a társadalmi képmutatás, a normák, törvények elnyomó volta a darab minden momentumában jelen van, illetve ezek a problémák fogalmazódnak meg Vvegyenszkij sajátos módján, sajátságos nyelvezetével” – nyilatkozta Urbán András rendező az előadásról.

A rendező alkotótársai az előadás létrehozásában Gyarmati Kata dramaturg, Antal Attila zeneszerző, valamint Carmencita Brojboiu díszlet- és jelmeztervező voltak. Az előadásban Viola Gábor, Váta Loránd, Albert Csilla, Dimény Áron, Imre Éva, Laczó Júlia, Marosán Csaba, Farkas Loránd és Vass Zsuzsanna látható, Szonya Osztrova szerepét ebben az évadban Kézdi Imola helyett Kicsid Gizella játssza.