Budapesti turnéra készül a Figura

Budapesti turnéra készül a Figura

Január 23-24-én Budapesten turnézik a Figura Stúdió Színház, ez alkalomból két előadás kerül bemutatásra a József Attila Színházban.

Január 23-án, péntek este 7 órától Albu István rendezésében Roland Schimmelpfennig, kortárs német szerző darabját, Az arab éjszakát tekintheti meg a budapesti közönség, míg 24-én, szombat reggel 10.00 órától Márkó Eszter rendezésében a Füttyös kalandjai című élőzenés mesejátékot láthatják a legkisebbek.

Az arab éjszaka ősbemutatója 2001-ben volt Stuttgartban. Ezt követően a szöveget számos európai városban vitték színre. A darab egyszerre kihívás rendezőnek és színésznek, hiszen a kortárs szöveg sajátos formája egyedi színpadi nyelvet követel. Az arab éjszaka be nem teljesült álmok története, öt szereplő véletlen találkozása egy sokemeletes tömbház mágikus terében. Innen indulnak útra azok az álomképek, melyek mindannyiuk számára valamilyen fajta különös végzetet hordoz.

A Füttyös kalandjai című gyerekelőadás budapesti bemutatása azért is fontos a Figurának, mert rendezője, Márkó Eszter, a József Attila Színház társulatának tagja. A mesejáték Nagy Olga erdélyi folklorista Fütykös és a sárkány c. művét és más meséit dolgozza fel. A klasszikus magyar népmesemotívumokra felfűzött történetet hagyományos népi hangszerek, a vásári komédiák hangulatát idéző humoros, könnyed, de nagyon pontos játékstílus, a gyors, egyszerű, látványos helyszínváltások teszik izgalmassá.