Bösendorfer: Mihály Alpár Szilárd egyéni műsora a Figuránál

 

Mihály Alpár Szilárd Bösendorfercímű egyéni produkcióját tűzi műsorra a Figura Stúdió Színház. Karinthy Ferenc művét Papp Éva és Szász M. Mária adaptálta színpadra, a Figuránál most kerül először bemutatásra. Először március 7-én, csütörtökön, majd március 12-én, kedden és 13-án, szerdán várunk szeretettel minden kedves érdeklődőt. A március 7-i előadás kezdési időpontja este 8 óra, míg március 12, 13-án este 7 órától lehet megtekinteni az előadást. Mindhárom alkalommal a helyszín a színház stúdióterme.

„Hát igen, régebben én is úgy hittem, hogy a magány rendkívüli állapot, olyan, mint a tüdővész, amiből ki is lehet gyógyulni.”

„Tudja, attól tartok, fertőző alkat vagyok . ..”

„Az igazi közösség, a legnagyobb, legszélesebb a földgolyón hárommilliárd magány. Nem gondolt még arra: midnél több ember van a világon, annál kevésbé értik egymást?”

Mihály Alpár Szilárd Bösendorfer című előadása egy telefonbetyár életébe enged betekintést, a darab ma is érvényesnek számító kérdéseket vet fel. Lehet-e egyszeriben közünk egy ismeretlenhez? Miért könnyebb egy ezer idegennek kiönteni lelkünket? Amikor valamiért ott állunk pőrén, védtelenül egy pillanatra felfedve gyengeségeinket. A történet főhőse egy egyedül elő fiatalember, aki telefonbetyárkodással üti el az szabadidejét. Különböző karaktereket talál ki magának, akikkel megtréfál a gyanútlan embereket.
A Bösendorferben szinte gyilkosságig jut el egy ostoba telefontréfa.
Karinthy Ferenc figurái talán a magánytól próbálnak menekülni. Ezért tesznek elkeseredett próbálkozásokat embertársaik felé.

Jegyek ára 15 lej (bérletes kedvezménnyel 10 lej), diákoknak és nyugdíjasoknak 8 lej (bérletes kedvezménnyel). Jegyeket elővételben a színház jegyirodájában lehet váltani munkanapokon 10.00 és 16.00 óra között, vagy előadás előtt egy órával a helyszínen. Jegyfoglalás a 0752-227-011-es telefonszámon, vagy a figura_studio@yahoo.com e-mail címen.

Alkotók, előadók:

Eladó: Szász M. Mária (hang)
Vevő: Mihály Alpár Szilárd

Rendező: Papp Éva, Szász M. Mária
Hangtechnika:Lukács Szilárd