Boros Kinga: Függések és különállások
Fotó: Kolozsi Borsos Gábor
(A gyergyószentmiklósi KritikusKollokviumon A színházi mindenestől a kritikáig: a kritikusi és más színházi szakmák érintkezése; érdekellentét és kritika, a kritikusi függetlenség címmel tartott felvezető és az azt követő beszélgetés alapján.)
Axióma: a színházkritikus legyen független. Se rokona, se ismerőse. Ne keverje a szakmát a magánélettel, mert azzal aláásná bírálói objektivitását, szakmai hitelét.
Nos, az erdélyi színházkritikusnak – színházi szakírónak, ahogyan sokan szívesebben megnevezzük magunk – bizony rokona, ismerőse a színész, a rendező, a szerző, a színházigazgató. Nem kell neki importálni a beágyazott kritika műfaját, mert eleve be van ágyazva, ez az ő identitása, ilyen keverék, ilyen queer. Beleszületik a színészcsaládba. Lakótársa lesz a rendezőszakos. Feleségül veszi a színésznőt. Elv-társra talál a másik szakmabeliben. Hogy a szeretőkről ne is beszéljünk! (Beágyazódás, OMG…) Ráadásul dramaturg akart lenni. És lesz is, valahányszor lehetősége adódik rá. Igyekszik teóriákkal legitimálni magát: a dramaturg „belső kritikus”, a kritikus „külső dramaturg”, olvasta ezt egyszer Visky Andrásnál, Erdélyben ugye ő az ultimate dramaturg, aki, mit ad isten, kritikusként debütált! Na de mit csinál Erdélyben a dramaturg, aki nem Visky András? Ajánl, javasol, szövegel, mond okosakat. Majd népszerűsít, szervez, ügyel, jelmezt vasal, utóbbi tevékenységeinek legalább látszik az eredménye, hasznosnak érzi tőle magát, még ha nem is pont ezért bújta évekig a W. S.-összest meg Lehmannt. Visszaáll kritikusnak. Mert az üres lap nem pofázik vissza. Nem áll ki a színpadra, hogy valami tök mást mondjon, mint amit ő, a dramaturg, odaírt a példányba. Az üres lap, az „én beszélek” helyzet visszaad valamit abból a függetlenségből (értsd: felelősségből), amit a kemény hierarchia szerint működő erdélyi rendezői / művész- / nép- / repertoárszínház teljesen elvett a dramaturgtól. Persze addigra már nem tud olyan vérestollú lenni, mint előtte, oda a frappáns cinizmusa. Óvatosan fogalmaz, empatikusabb. Tartózkodik az értékeléstől (pláne a le-), inkább: értéket mutat fel (Stuber Andrea, kösz a megfogalmazást!). Már ha van mit. Hallgat inkább, ha nincs. Sokat hallgatunk itt Erdélyben. Ezért aztán azt mondja a Színházi Kritikusok Céhének elnöke, hogy nincs erdélyi színházkritika. Megbántódik az erdélyi színházkritikus, hiszen identitását, létezését vonták kétségbe. Kicsit vitatkozik azon, hogy van-e akkor egyáltalán a belvárosi mainstreamen túl színházkritika, és kinek volna a feladata, hogy legyen. Aztán megérti, lehet akárhány tagsági kártyája akárhány szakmai szervezetben, ha valamitől valóban független (értsd: különálló) ő, az erdélyi színházkritikus, akkor az a főváros. Legyen az Budapest vagy Bukarest. Egyikben sincs igazán otthon, nem szavaz a Kritikusok Díjára (mert nem bírja összeutazni az évi 90 új magyar bemutatót), nem válogat az UNITER-díjakra, FNT-re (mert a kutya se ismeri őt Sepsiszentgyörgytől délre.) (Mert nem ír románul.) (Mert nem tud eléggé.) (Magára vessen!) (De miért írna románul, ha egyszer magyar?) (Miért ne?) Végül egyetért, hiszen bőrén tapasztalja, hogyan szorul ki a professzionális színházkritika az (amúgy is kicsi) romániai magyar médiából. A helyzet nemcsak szakmai önérzet, hanem egzisztencia kérdése is. A függetlenséget (értsd: megvesztegethetetlenséget) (elkáposztástalaníthatóságot) persze változatlanul elvárják tőle, felrója neki az erdélyi színházigazgató, hogy miért vállal moderátori feladatot, miért fogad el e munkájáért honoráriumot színházfesztiválon. Lám, ebben sem elég egyenes, hanem ferde, queer ő: úgy gondolja, a színházkritikát nemcsak írják, hanem mondják is. Hogy a kritika nem hatalmi eszköz, hanem lehetőség a párbeszédre. Egymás jobban értésére, önmagunk pontosabb artikulálására. Együttgondolkodásra. Együttállásra. Össze-függésre.
————–
A Játéktér vita rovata nyitott, szerkesztőségünk örömmel várja a színikritika témájával kapcsolatos további reflexiókat, kifejtéseket (jatekter.editorial@gmail.com).
A témában megjelent további írások:
Boros Kinga: Olvasóra vágyva
Proics Lilla: Színház, kritika
Stuber Andrea: Gyergyói jegyzetlapok
A témával kapcsolatban az olvasó figyelmébe ajánljuk a szerkesztőnk, Zsigmond Andrea Facebook-falán kibontakozott vitát a szakmai visszajelzés hiányáról, az erdélyi kritika helyzetéről.
