Boros Kinga: 70<

Boros Kinga: 70<

Fotó: Cristina Gânj

Idén március 15-én a vásárhelyi színház a Double Bind című kétnyelvű produkcióját játszotta. Nem volt ünnepi versműsor, Himnusz, Szózat, Kossuth Lajos idén nem üzent. A színészek előadása mégis arról szólt, hogy mit kezdünk a múltunkkal, itt, Marosvásárhelyen, 2016-ban, mi, magyarok. És románok.

Az erdélyi színházkritika feladatairól, felelősségéről, lehetőségéről és lehetetlenségéről tanakodva ért a kérdés hónapokkal ezelőtt, hogy hogyan kell (szabad, lehet, megengedett, kötelező stb.) írni az erdélyi egyszínházas városok színházairól. Egyszínházas. A kifejezés azóta is matat bennem, vitatkozom vele, hiszen ezen az egyszínházas Marosvásárhelyen legalább hat intézmény, társulat kínál színházat. Azért „legalább”, mert a hatba nem számoltam bele az évi egy szórakoztató produkcióra szakosodott truppokat, amint a román nyelven játszó társulatokat sem. Azt azonban látom: „A” színház – ha így, magyarul beszélünk róla – Vásárhelyen a Székely Színházból kinőtt Tompa Miklós Társulatot jelenti, tehát mégiscsak egyszínházasok vagyunk mi, vásárhelyi nézők. Nemcsak arról van szó, hogy az Ariel vagy a Yorick szűkebb közönségrétegeket szólít meg, vagy hogy a Stúdió műsorrendje hektikusabb. A város ezt az egy színházát árasztja el szeretetével és elvárásaival. Ettől az egy színházától várja, hogy gyönyörködtessen, kacagtasson, ríkasson, neveljen, nemesítsen, kultúrát őrizzen, békebeli slágereket énekeljen, szépen felöltöztessen, találkozzunk benne, magyarok legyünk, itthon legyünk. Ez az identitásképzés helye. Jól van, néha a művészetet is megtűrjük. Így volt ez az elmúlt hetven évben. „Az első 70 évben”, ahogy a színházalapítás hetvenedik évfordulójára rendezett ünnepségsorozat szlogenje fogalmaz. A mégoly mellékesnek tűnő jelző ezúttal meghatározó jelentőséget nyer. Az „elmúlt hetven év” puszta szófordulat, klisé, nem gondolunk bele, mit jelent. „Az első 70 év” ellenben befejezetlen mondat, olyan állítmányt rejt, olyan igeidőt, ami a magyarban nincs: folyamatos jelent, amelyben a múltból magától értetődően nő ki a jövő.

„Ebben a városban nekünk múltunk van. Nekik jövőjük.” – mondja a Double Bind egyik magyar szereplője, élesen megfogalmazva az érzést, amit itt az „elmúlt hetven évre” gondolva sokan éreznek. „Az első 70 év” sajtótájékoztatóján viszont a magyar és a román társulat vezetője együtt beszélt a közös tervekről. Igen, a színház a folyamatos identitás-újraképzés helye.