Böjthe Pál: Lázas idők letisztult formában 

Böjthe Pál: Lázas idők letisztult formában 

A Kötő József-emlékkötetről
A Játéktér 2022/4. számából

Most, hogy ilyen remekül kitalálta magának az ember a pörgő világot, ahol egyik nap eseménye úgy sepri ki az emlékezetből a tegnapot, mintha öröktől fogva léteznének a nagy tettek, s ezért már réges-régen nem kellene semmit mozdítani a haladás érdekében, szóval ilyen körülmények között fokozottan szükséges lejegyezni az eseményeket. Ami az egyéni szintet illeti, mint ahogy a régi időkben, úgy a jelenkorban is vannak, akik megkövetelik, hogy tetteiket papírra vessék, s eltekintve a gesztus ízléstelenségétől, talán ezeknek az önimádóknak van igazuk, hiszen csak így tudnak az átlagnál öt perccel tovább fennmaradni a történelem emlékezetében.

Szerencsére az ellenkezőjére is van példa. Olyan emberre, aki jóformán a teljes aktív életét a köz szolgálatában élte le, anélkül, hogy ezt valaha valakin számon kérte volna. Az energiáiból táplálkozók tartásosabb része nem feledkezik meg róla, és tesz is azért, hogy emléke minél hosszabb időre megmaradjon. Így született meg a Színház, civil társadalom és politikum[1] című kötet is, amely a Kötő József születésének 80. évfordulójára tartott emlékkonferencia előadásait tartalmazza.

A megemlékezők közül ki a tanítvány, ki a küzdelmekben szövetségesként jelenlevő társ szemszögéből eleveníti fel az eseményeket, miközben a vegyes álláspont is meglehetősen gyakori. A nézőpontok érdekessége, hogy minden emlékező, az alapvető kapcsolat mellett, saját életkorától függetlenül úgy tekint Kötő Józsefre mint mentorra. Mint akinek minden helyzetben volt egy olyan ötlete és egy annyi megosztható erőtartaléka, amellyel abból a csapatból más nem rendelkezett.

Az írások általában kerülik a túlzó dicséreteket, mintha azok valahogy nem is illenének Kötő Józsefhez. S mégis, leltárba véve a közelmúlt történéseit, ha korábban nem, de a kötet végére feltétlenül felvetődik az olvasóban, hogy tulajdonképpen itt rendkívüli energiák birtokosáról értekezik mindenki. Akinek többnyire sikerült a leglehetetlenebb helyzetekben is megőriznie higgadtságát, építő javaslattal előállnia, s úgy cselekednie, hogy az ne csak egy szűk körnek, hanem – ha lehet ilyet mondani – pártállástól függetlenül mindenkinek jó legyen.

Kötő József munkatársakat látott a körülötte levőkben, s talán kimondottan az egyetemi katedrát, vagy hajdanán a zsoboki iskolát leszámítva, sohasem a tanár–diák kapcsolatból indult ki. Megtörténhet, hogy akár már ott sem. Meglátta az emberekben, hogy egy adott terv érdekében ki miben tudja a legtöbbet nyújtani.

Szerteágazó érdeklődési körének, tevékenységének megfelelően az emlékezők Kötő József megannyi foglalatosságát elevenítik fel. Az érdekesség az, hogy bár többen is áthaladnak legalább nagy vonalakban pályafutásán, mindenkinek sikerül valami olyasmiről is beszélnie, amiről a társaknak nem. Vagyis a nagy közös élmény mellett mindenkinek jutott egyéni is Kötő Józsefből, s ez erősíti azt az alapfeltevést, hogy nem volt egy hétköznapi ember.

Hétköznapi volt elérhetőségében – kitartásával, emberségével meg rendkívüli. Ezekről, a mindennapi élet szolgálatába állított kiemelkedő képességekről lehet olvasni majdnem 190 oldalon.

Ha Kötő József színes egyéniségét vesszük alapul, no, meg azt, hogy ő maga színháztörténész (is) volt, akkor gond nélkül rábólinthatunk, hogy helyet adtak a kötetben 18., valamint 19. századi színházhoz köthető eseményeket taglaló tanulmányoknak is. A történeti témák alapos körüljárása nem idegen Kötő József szellemiségétől.

Az írássá szerkesztett felszólalásokból meglehetősen kisugárzik az őszinteség. A leghitelesebbek azok a szerzők, akiknek sikerült a legtermészetesebben visszaadni a közös élményeket. Sok kiemelkedő történet van, amelyre több évtizedes távlatból őszintén rá lehet csodálkozni: micsoda emberek, micsoda idők!

Olyan is szerepel a kötetben, aki valamilyen belső kényszerre mindenről akar tudósítani, mintegy felhívni a figyelmet, hogy kimerítő választ tud adni bármely kérdésre. Hát, ez mondjuk nincs így, s egy olyan sokoldalú ember esetében, mint amilyen Kötő József volt, nem is sikerülhetett. Más arra ragadja meg az alkalmat, hogy általánosságokba csomagolt nagy kérdésekről próbáljon értekezni, ami nem hiba, de nem erősíti a kötet egységességét.

A megemlékezéseket tartalmazó könyv keménykötésű kiadvány, amelyre jó ötlet volt az egykori nyári színkör tervrajzát rátenni. Viszont nem biztos, hogy a magyar nemzeti színekben pompázó, játékos betűtípussal kiírt cím a legsikerültebb. Ha a tervező arra gondolt, hogy az, akiről az egész szól, színes egyéniség volt, s ezzel próbálta a címet szinkronizálni, úgy csupán ötlet szintjén mondható elfogadhatónak a látvány. Különben, ha a borítólapon nem lenne ott Kötő József neve, anekdotikus cikkek gyűjteményére gondolnék, s semmiképp nem komoly téma köré épülő szövegtömbre. De lehet, hogy csak én látom így.

Alapjában véve azonban sikerült elérni a célt, tartós emléket állítani egy nagyszerű embernek. Valószínűleg nem kevés energiát emésztett fel ezt az emlékülést megszervezni, a felszólalásokat írássá szelídíteni, majd az egészet kötetbe rendszerezni. De érdemes volt a szép munkát elvégezni, méltó Kötő József emlékéhez.


[1] Bartha Katalin Ágnes (szerk.): Színház, civil társadalom és politikum. Írások, tanulmányok Kötő József emlékére. A születésének 80. évfordulójára tartott emlékkonferencia előadásai, 2019. augusztus 16. EME–EMKE, Kolozsvár, 2021.