Bodó Márta: A közösség mint hívószó

Bodó Márta: A közösség mint hívószó

A Játéktér 2013. nyári számából

Kovács Flóra A közösség a kortárs erdélyi drámában és színházban című könyvéről

Kovács Flóra a szegedi egyetemen oktat, az irodalomelmélet és komparatisztika mellett a színházelmélet foglalkoztatja, doktori disszertációja témájául is ezt választotta, és ennek a munkának szerkesztett, részben továbbgondolt változatát publikálta A közösség a kortárs erdélyi drámában című könyvében. A kötet a kortárs erdélyi színházi nyelvnek a közösséghez, a csoporthoz kapcsolódó beszédmódját vizsgálja. Ehhez elméleti keretet a színházra, színházi nyelvre vonatkozóan Mihai Măniuţiu munkáiból választ, illetve a közösség problematikájában Cs. Gyimesi Éva, Egyed Péter és Selyem Zsuzsa meglátásait használja. De a közösségelméletet nemcsak jelenkori kisebbségcentrikus diskurzusokból, hanem olyan antropológiai, rítuselméleti kutatásokból is veszi, amelyeket Arnold van Gennep és a közösség mint hívószó rá is alapozó Victor Turner neve fémjelez. Az elméletet pedig színdarabokra, színműszövegekre illetve előadásokra vetíti ki: Láng Zsolt, Selyem Zsuzsa, Visky András színházi szövegei és a TransylMania zenekar Mert tudnom kell… című előadása illetve Bocsárdi László Tamási-rendezése (A csoda címen az Énekes madár sajátos olvasata) kerülnek fókuszba.

Egyed Emese, a kolozsvári könyvbemutató szervezője értő fülszövegében így foglalja össze Kovács Flóra kutatásának lényegét: „művészet- és történetfilozófia határán arra keres választ a komparatisztika érzékeny módszereivel, van-e politikai tétje művész és közönség együttműködésének, hogyan kapcsolódnak össze színház, irodalom, vita identitásalakító folyamatában élményterületek és viselkedésminták, végső soron, hogy milyen a nyilvánosság mozgó képe (Erdélyben, de példaértékűen)”.

A kötetet kézbe véve, címét olvasva, tartalomjegyzékét látva több kérdés merült fel bennem: egy hódmezővásárhelyi születésű szegedi irodalomtörténészt vajon miért foglalkoztat erdélyi téma, vajon miért érdekli a közösség kérdése ilyen mélyen, a politikai értelmű megközelítésig menően, valamint miért éppen a dráma, a színház világában keresi ezekre a választ. A kolozsvári könyvbemutatón kevéssé esett erről szó, így a választ a kötet oldalain kellett megtalálnom. Az előszó arra a kérdésre fogalmaz meg konkrét választ, hogy miért éppen a színház: „a szépírói és a színházi korpusz kiválasztása a párbeszédre képesség kritériumával magyarázható. Nem egy olyan elv alapján választottam ki a szövegeket, amely az elmélet vagy a szépírói-színházi munka valamelyikének elsőbbrendűsége mellett áll ki, ezen írások sokkal inkább a mellérendelés logikáját jelenítik meg, még akkor is, ha egy adott szöveg – legyen az szépírói vagy színházi – ellentmondani látszik az elméleti egység egy markáns elgondolásának”. Azaz a szerző a színházban (és a színházi szövegben) fedez fel egy számára fontos vonást, a párbeszédre irányultságot, amely aztán elméleti útkeresése során vezérfonálnak bizonyul. Számára a közösségbe tartozás, az onnan való kirekeszt(őd)és, kirekesztettség, befogadás, a mindezen folyamatok által formálódó identitás a vizsgálat tárgya, s ez a kisebbségi sorsban nyilvánvalóan tételeződik. „Cs. Gyimesi vizsgálódásait azért is kezelem kiemelten, mert a transzilvanizmustól indulva a kortárs irodalomig reflektált a közösség problematikájára” – írja szintén az előszóban Kovács Flóra. És témaválasztását így magyarázza: „abból az előfeltevésből indulok ki, hogy e szépírói-színházi szövegek erőteljesen reflektálnak a közösség, a közösségképzés, a közösségből kilépés és egy másikba belépés kérdéskörére, illetve adott esetben a kizárás aktusára”. Valójában a közösség a hívószó, amely e munka kiindulópontja, motiválója és ihletője, mégpedig egészen gyakorlati kihatással, azzal a megfogalmazott céllal, hogy „az emlékezet fenntartásával újabb aktualizációjukat lehet elkerülni”. Ez a köznapi-gyakorlatias cél azonban korántsem terem valami könynyed, felszínes, nosztalgikus kisebbségsirató vagy felmagasztaló diskurzust. Kovács Flóra művében ez egy alkalmas kulturális közeg, amelyben számára releváns és koherens módon megfogalmazott elméleti keret kínálkozik, amelyhez adekvát színházi szöveg is tartozik,és csatlakoztatható egyazon kulturális kontextusból, tehát az elmélettel párbeszédbe állítható módon. A jegyzetekkel, névmutatóval együtt 245 oldalas kötet ezt teszi nagyon következetes módon: felvázolja az elméleti keretet, majd azt párbeszédbe állítja konkrét színházi szövegekkel – itt ezt egyaránt érti a drámaszövegre és magára a színpadra állított előadásra. A felkészült elméleti szakember mesteri módon használja eszköztárát, s választott és részben magának kialakított elméleti keretében otthonosan mozog; amikor pedig az elméletet alkalmazza, avatott és érzékeny, részleteket megragadó, azok mögé látni tudó nézőnek bizonyul, s a beszédmódok elemzése során (amelyekmindenelemzett szöveg esetében fontos hangsúlyt kapnak) avatott olvasónak és értelmezőnek.

A FISZ-Minerva könyvek sorában megjelent kötet egyszerűségében tetszetős: a fehér-fekete-vörös összjátékából elegáns és megkapó borító alakult, rajta Láng Orsolya Szimbiózis című grafikája gondolatébresztő módon teremti meg a közösség, színház (ezek a cím vörössel kiemelt szavai) témát nem annyire megjelenítő, mint inkább továbbgörgető képét. Aki a kötetet kézbe veszi, nem könnyű esti olvasmányt kap, hanem továbbgondolásra serkentő impulzusokat. Mindezt egy olyan szerzőtől, aki lenyűgöző elméleti szakember vértezetében áll előttünk, bizonyítva ezt a készségét, meggyőzve arról, hogy szakmája felkészült képviselője, aki elfogulatlanul képes a szövegekből kiolvasható konklúziókra irányítani a figyelmet.

Kovács Flóra: A közösség a kortárs erdélyi drámában és színházban. Budapest, Fiatal Írók Szövetsége, 2013.