Biró Réka: Kedves irónia – Interferenciák, a hetedik napon
Mintha csúcspontja lett volna december 3-a a fesztiválnak. Már a délelőtti beszélgetésre is sokan begyűltek, kíváncsiak voltak, hogyan is halódott meg a király a tegnapelőtt este Silviu Purcărete kezében. És minél inkább csípősebbé vált az idő, annál jobban kapcsolódtak rá az emberek a hetedik nap kínálta humorra, iróniára, öniróniára.
Kép forrása: http://www.facebook.com/tizen10n
A kolozsvári Színház és Televízió kar tavaly végzett osztályának bemutatkozó előadása jó felvezető volt az esti nagytermi előadásnak. Mindkettőben megjelent a mai, a valós élethez való kapcsolódás. Az elsőnél valóban a szükség miatt (az egyik színészhallgató a napokban egy szórakozóhelyről a korházba került), a másodikban pedig konceptuálisan jelent meg a valóságra való reflektálás (a jelenlegi magyarországi színházi helyzet). Az egyetemisták előadásának címe a 10, abból az egyszerű okból kifolyólag, hogy a csoport tíz tagból áll. Ezúttal csak kilencen álltak az üres térben felszerelt tíz mikrofon elé, az utolsó embert pótolta egy vállfára akasztott mez, rajta felirat: Csaba. A bemutatkozó jelenetben egy hangfelvételt hallhattunk a szerencsétlen esetről, miszerint egy lány miatt törött álkapccsal fekszik az egész számot kiteljesítő csapat tagja, viszont jó szórakozást kívánt nekünk az est további részére. Szeretem a 10-et, mert igényes iróniával és öniróniával reflektál a színházi lét elvárásaira, illetve ebbe a világba felnövő diák helyzetére, álmaira. Bár a csapat által önállóan összerakott jelenetek néha önkényesnek tűnnek, mégis összességében tudnak egy meghatározó képet adni a néző számára arról, hogyan is láthatja egy kis humorral a három éves oktatás után egy hallgató azt, ami ezek után rá vár. Nem riadnak vissza az adott helyzetre való reflektálásról (mint ahogy a tegnap esti egyedi akadályt is szépen vették), nem igyekeznek többet mutatni, mint amit mutatni tudnak magukból.
Képek forrása: http://www.facebook.com/Interferences.Festival
A budapesti Katona József Színház és a Szputnyik Hajózási Társaság közös produkciója, a Bodó Viktor rendezte Anamnesis az egészségügyi helyzeten keresztül beszél a jelenlegi színházi helyzetről. A dokumentarista jellegű vetítések (orvosokkal, mentősökkel készített interjúk), és a végletekig karikírozott jelenetek, illetve a témához illő, színészek által élőben játszott betétdalok finoman egyensúlyoznak az igazság megmutatkozásának vonalán. Korházi jeleneteket látunk, városi legendákból ismert korházi közhely jeleneteket, legtöbbször elégségesen árnyalva ahhoz, hogy túllépjenek klisés tulajdonságukon. Ezeket szakítják meg a színpad közepén leereszkedő vászonra vetített interjúk, melyek kifordítják az előzőleg látott jelenetek lehetetlenségét, valóságos súlyokat adva számukra. A halálról való beszéd mára már nem működik hitelesen, ha tragikus az ábrázolás. Viszont a humor, a többszintűség megengedi a nézőnek, hogy elkalandozzon a gondolaton, és átérezze két kirobbanó nevetés között a téma iróniáját és tragédiáját. Az előadás szépen beépíti a jelenlegi kulturális helyzetről való beszédet is, először csak vékony utalásokkal találkozunk, melyek eszünkbe juttatják a színházi vonatkozását a látottaknak, majd egyre konkrétabban jelenik meg. Végül egy üzletemberekből, politikusokból álló tanács ki is mondja hangosan a mondatot, melyen belül szerepel úgy a kultúra, mint az átverés fogalma.
A hetedik nap pihentető interferálásokat okozott, és a napot bezáró 2 AM színészzenekar koncertje, illetve a velük együtt fellépő Tompa Gábor igazgató szólója zamatos befejezése volt a napnak. Többek között azért is, mert a rendhagyó eseményre nyújtózkodó fejek, bliccelő telefonok sokasága ugyanazt az iróniát és öniróniát hordozták magukban, mint amit a nap többi rendezvénysorozata nyújtott, humorosan, kedvesen.
