Biró Réka: Boldog szülinapot a lovaknak

Az utazás két végpont közötti állapot, az indulás és a megérkezés közötti intervallum. Az Interferenciák fesztivál lassan a vége felé közeledik, mégis összeszedjük az energiánkat, a fejünkben összegyűlt pakkot, és kapcsolódunk Silviu Purcărete Gulliver utazásaihoz, amely nem feltétlenül biztosít számunkra egy végkifejletet. Az előadás végével még nem történik meg a megérkezés, az utazás tovább folytatódik, és úgy tűnik, hogy ez az intervallum addig tágítható, ameddig a néző szeretné.

Képek forrása: http://www.huntheater.ro/interferences

Az előadás nem követi pontosan a Jonathan Swift által írt történetet, inkább felbolygatja azt, átértelmezi, illetve áthelyezi villanásszerű emlékekbe, álomképekbe, így valóban egy műből ihletődött színpadi gyakorlatot láthatunk, amely a maga világát teremti meg, eltérve kiindulópontjától. Már a kezdés is ezt sugallja, hiszen a végső utazás, a „nyihahák” országának idézését látjuk. Lovakat imitáló nők ácsorognak a padlót beborító szalmán, majd egy kislány bevezet közéjük egy igazi lovat. Színpadi csodalátvány, az élőlény valódisága megüt egy olyan kezdőpontot, ahonnan az előadás egyedi értelmezési szintet kap. Ilyen a kisfiú jelenléte is a színpadon, ő kezdi a történet felolvasását, majd egy öregember hangján keresztül halljuk tovább a gondolatokat, de a kisfiú marad, ő lesz a fal, a szem, az övé a képzelet, amelyen keresztül mi láthatjuk a történetet. A felnőtt gondolatok, amiket bejátszásból hallunk, illetve a fiatal test, amelyen keresztül látunk, egy kontrasztot teremt, amelyben megmutatkozik ez az álomszerű világ. Az előadás a kiemelt szövegeken túl az öregségről, az élet véges voltáról, politikai, társadalmi kritikáról is beszél. Képes megteremteni azt a hangulatot, hogy a néző el tudja fogadni a látszólag logikátlan működési elvét, belemenjen a játékba, amit a Gulliver utazásai kínál számára. A színpadi gyakorlatok megnevezést az is alátámasztja, hogy sok esetben használ olyan elemeket, amelyek önmagukban nemcsak színházi eszközök. Legtöbb ilyen esetben a film, a rajzfilm sajátosságainak segítségét hívja, így láthatunk felnagyított testeket (például az embernagyságban megjelenő patkánypáros), kiemel apró részleteket és megmutatja azt (egy doboz műanyag babával játszó férfi mellett színészek csoportja előadja ugyanazt, ami a babákkal történik a férfi kezében).  Az előadásnak ezeket az elemeket úgy sikerül mozgatnia a színpadon, beépítenie a jelenetekbe, hogy színházilag működőképessé válnak.

Nem titkolt szándék a látvány hatására való támaszkodás és üzemel is rendesen a nézőkben. A valódi ló megjelenése a színpadon síri csendet teremt a nézőtéren, nehogy bármilyen nesz megzavarja az állatot. A háttérben felbukkanó apró részletek is működnek, néhány helyről hallatszik a felismerő nevetés, amikor felsorakoznak az előzőleg látott jelenetek karakterei, és megjelenik közöttük a René Magritte festményeiből ismert optikai csalódásra rájátszó kalapos ember. Silviu Purcărete egyik erénye, hogy a tömegjelenetekkel tud úgy bánni, hogy kilátszik a tömegből az egyén, nála nincsenek statisztálások, hanem csoportokat alkotó egyének.

Az Interferenciák utolsó napjai között a Gulliver előadás marad a nap egyetlen elkezdett utazása, a Születésnapon már nem tudok ünnepelni a teltház miatt. Így utólag nem is bánt, mivel a fejemben ragadt a kisfiú falovának csikorgása, és ehhez valahogy nem passzol semmilyen gyertyaláng.