Biró Árpád Levente: Közönség és közösség: A színházi nevelés négy évada a Szigligeti Színházban

Biró Árpád Levente: Közönség és közösség: A színházi nevelés négy évada a Szigligeti Színházban

A Játéktér 2014. téli számából

Fotó: Dudás Levente
.

A Szigligeti Színház 2011-ben jött létre, az egykori Nagyváradi Állami Színház Szigligeti Tár­sulatának önállósodási törekvése nyomán. Az újonnan alapított színház a város másik két jelentős magyar előadóművészeti társulatát is magába olvasztotta – az Árkádia Gyermek- és Ifjúsá­gi Színház kereteiben működő Lilliput Bábtársulatot, valamint a Filharmóniához tartozó Nagyvárad Táncegyüttest – így a térség legnagyobb és legjelentősebb kulturális intézményévé nőtte ki magát. Az adminisztratív feltételek gyökeres változása a művészi megújulás szükségszerű feltételeként fo­galmazódott meg.

A szervezeti kultúra elemeinek újragondolásánál az intézményvezetőknek kettős feladattal kell megbirkózniuk: úgy támaszkodni a helyi színházi hagyományokra, hogy közben lépést tartsanak kortárs tendenciákkal. Ha ehhez hozzáadjuk a fenntartó nézői bázis növelésére vonatkozó állandó elvárását, akkor mindebből az következik, hogy az előbb említett vállalást a művészi tevékenység, valamint a köz(önség)kapcsolatok szintjén egyaránt szem előtt kell tartani. Mindez egy olyan célcso­port felkutatását feltételezi, amely mindeddig kívül esett a színházi kampányok logikáján.

Ennek megfelelően a Szigligeti Színház elmúlt négy évadában számos olyan kezdeményezés látott napvilágot, amely a bábszínházból már „kiöregedett”, de a nagyszínpadi előadáshoz még „túl fiatal” nézői réteg, a 14—20-as korcsoport színházi nevelését tűzte ki céljául. Ezen felismerés jegyé­ben születtek meg a váradi teátrum közösségi platformjai, amelyek a hagyományos kommunikációs csatornáknál jóval nagyobb hatékonyságot mutattak a szóban forgó célcsoport elérésében. Vizsgá­latom tárgyát következésképpen a Szigligeti Színház kereteiben működő nevelési programok – ön­kéntesség, ifjúsági előadás, beavató színház és tanoda – alkotják.

SzÖCskék – ugrunk, ha kell!

„Mik azok a SzÖCskék?

Alapértelmezésben a Tettigonidae családjába tartozó rovarok. Azonban a Szigligeti Színházban így hívják az önkéntesek csoportját, Szigligeti Önkéntesek Csoportja. A Szigligeti Színház önkéntes programja 2011 őszén indult, amikor csupán hat Szöcske segítette a színházat. Később nagy ha­tással volt a diákokra a Színház az iskolában, iskola a színházban elnevezésű program, melynek következtében újabb tagokkal bővült a Szöcskék csapata.”[1]

A Szigligeti Színház november 22-én tette közzé az önkéntességi program felhívását, amelyben diákokat, fiatalokat kerestek elsősorban közönségszervezői és közönségkapcsolati tevékenységek lebonyolítására. A teremszemélyzeti (ruhatárazás, ültetés, közönségtájékoztatás), valamint PR-fel­adatokat magában foglaló munka ellenében az önkéntesek csoportjába fogadott fiatalok térítésmen­tesen vehetnek részt a színház által szervezett eseményeken (előadások, vendégelőadások, turnék, járulékos programok), az önkéntesek motivációját azonban egyértelműen a csoporthoz való tartozás érzése teremti meg.

Szervezeti kultúra szempontjából a kezdetben hat emberrel, mára már közel húsz személlyel működő rendszer szervesen illeszkedik a színház által kialakított arculathoz: a teremszemélyzet­hez hasonló programmal rendelkeznek (egy órával az előadás előtt már a színházban gyülekeznek), valamint egyenruhát viselnek, amely megkülönbözteti őket a színház alkalmazottaitól, ugyanakkor színvilágában megismétli a Szigligeti Színház kromatikáját: vörös, fekete, krém. Tevékenységüket el­sősorban a szervezőiroda felügyeli, a jelentős események előtt azonban igazgatói gyűlések igazítják útba az önkénteseket.

A munka jellegéből adódóan az önkéntesek a nézők és az intézmény legelső érintkezési felületeit jelentik, állandó jelenlétük nyomán gyorsan kötni kezdték őket a színházba járás tapasztalatához, az állandóan bővülő csapat pedig alapvető tartozéka lett a társulati életnek.

Az önkéntesek jelentős segítséget nyújtottak az elmúlt évadokban Nagyváradon szervezett szín­házi fesztiválokon is, így az Ifeszten, EHTET-en, valamint a Fux Fesztiválon is jelen voltak, illetve állandó résztvevői a Magyar Dráma Napja és a Színházi Világnap rendezvényeinek.

A csoport jelenlegi SzÖCskék nevét a kezdetben csupán Facebook-csoportban használt Szigli­geti Önkéntesek Csoportja rövidítése adja. A név a szervezethez való tartozást, valamint a szervezeti struktúrában elfoglalt helyet egyaránt jelöli, ugyanakkor a célcsoportra jellemző játékossággal szól. A köztudatba beépülő önkéntesarcok, valamint név mellett a csoport saját szlogent is kitalált: „Ugrunk, ha kell!”, amely az áldozat-, illetve tettrekészséget mutatja fel az önkéntes csoport értékeként.

A 2012/2013-as évad végén felmerült az önkéntességi program kiterjesztésének ötlete, amely­nek eredményeképpen megszületett a Szigligeti Színház alternatív kommunikációs csatornája, az önkéntesblog, amelyet a SzÖCskék szerkesztenek (www.szigligeti.wordpress.com).

A csoportidentitás meglévő elemeiből, valamint az eddig megszerzett tapasztalatokból építkezik a 2013 végén megszerkesztett SzÖCske-kézikönyv, amely az intézményi kultúra igényességével foglalja magába az önkéntesek statútumát. A SzÖCskék önmeghatározását, munkaköri leírásukat, a színház velük szembeni vállalásait, valamint az önkéntesek hierarchiáját[2] rögzítő útmutató állt az intézményesülés alapján: a 2013/2014-es évadban az önkéntességi program ilyenformán hivatalos keretet kapott. Fontos megemlíteni, hogy a 2013/2014-es évad végi színészbálon az önkéntesek im­már hagyományos módon átadták az általuk alapított alternatív, úgynevezett Aranyszöcske-díjakat: „Az Aranyszöcske díjat a művészek bármivel kiérdemelhetik a színházszerető kis szöcskéktől, főleg egy-egy botlással, elszólással.”[3]

A Kortárs Színpad örökében

A nagyváradi amatőr színészképzés jelentős múltra tekint vissza. Elég, ha csak a hetvenes-nyolcvanas-kilencvenes években működő fontos színházi műhelyekre gondolunk (Kortárs Színpad, A csapat, Partium Színpad–Oberon Csőszínház), amelyek vagy a színházhoz kapcsolódva, vagy a színháztól függetlenül működtek. A Szigligeti Színház ezt a hagyományt indította újra, amikor a 2013/2014–es évadtól kezdődően létrehozta a Szigligeti Tanodát.

Az id. Kovács Levente és Hajdu Géza által kezdeményezett képzési forma „beavató jellegű képzé­seket szervez a színészet, bábozás és táncművészet tanulmányozása érdekében mindazon fiatalok számára, akik az előadóművészetek ezen ágazatai iránt érdeklődnek, ki szeretnék próbálni képessé­geiket, eligazítást igényelnének a pályaválasztás terén, vagy műveltebb nézőkké szeretnének válni.”[4] A tanoda alkalmai hetente péntektől vasárnapig zajlanak. Az előre megszabott óraszámban a részt­vevők kor szerinti elosztásban, két csoportban dolgoznak a színház három társulatának művészei, valamint a színházban meghívottként közreműködő jeles szakemberek vezetésében. A tanoda diák­jai, vagyis a SZITÁ-sok, az önkéntesekhez hasonlóan, eredményeik függvényében részt vehetnek a színház előadásain, illetve jelentős eseményein.

Bár a tanoda célja tehát nem elsősorban produkciók létrehozása, hanem a készségfejlesztés és művészeti nevelés, az évad és egyben a tanodai év végén a két csoport bemutatta mindazt, amit az ének-, beszédtechnika-, mozgás-, illetve színészmesterség-órákon tanultak.

Színház az iskolában, iskola a színházban

A Szigligeti Színházban korábban is voltak törekvések a színház színházon kívüli kiterjesztésére, a színházi nevelés bevezetésére. Ilyenként értékelhető Pál Hunor 2009-es egyéni osztálytermi előadá­sa, a Klamm háborúja, amelyet 2013-ig tartottak repertoáron. A darab bejárta a régió középiskoláit, és megismertette a közönséget az osztálytermi előadás fogalmával, amely bár elsősorban nem egy drámapedagógia módszer, mégis közvetetten hatással van a színházi gondolkodásra, az értő befo­gadók nevelésére.

Interdiszciplináris oktatásra ad lehetőséget a Nagyvárad Táncegyüttes 9000 km című produk­ciója, amely a tanórák anyagait a tánc és zene alkalmazásával teszi látványossá és érthetővé. Az előadás-sorozat keretében rendhagyó földrajz- és történelemórákra, valamint egy adventi játékra is sor került. Az előadások a közösségi identitás kialakítását és megerősítését célozták, így a turné megszervezésében különös hangsúlyt fektettek a szórványtelepüléseken szervezett előadásokra.

A Színház az iskolában, iskola a színházban elnevezésű projekt mozgatta meg kétségkívül a legtöbb embert – diákot, pedagógust és hozzátartozókat egyaránt. A magyarországi Ádámok és Évák kampány mintájára megszületett színházi nevelési program diákok és színészek több hónapos közös munkáját feltételezi, különböző iskolák diákcsoportjainak közös előadása létrehozásának ér­dekében. Az iskolaprogram ugyanakkor sokkal több, mint előadás: egy olyan élő kapcsolati háló lét­rehozása, amelyben a színház közelebb kerül a társadalomhoz. A kezdeményezés, ilyen értelemben, két szempontból is jelentős: egyrészt, mert hiánypótló módon vállalja fel a színházi nevelés feladatát. Másrészt rendhagyó PR-akcióként definiálható, amely a Szigligeti Színház intézményi, belső és külső kommunikációját egyaránt erősíti: közvetlen kommunikációt tesz lehetővé az iskolákkal, valamint a vállalkozó kedvű diákokon keresztül olyan személyeket is elér, akik korábban nem, vagy ritkán láto­gatták az előadásokat.

Az iskolaprogramban hat nagyváradi középiskola diákjai vehetnek részt, akiket az egyes középis­kolákba kiosztott társulati tagok előzetes casting alapján válogatnak be a csapatba. A létrehozandó előadások szövegkönyvét a csoportok számának függvényében osztják fel, a csoportok feladata pedig az, hogy egy sajátos koncepció alapján dolgozzák fel a szöveget. Az eredmény így nem egy egységes előadás, hanem egyazon szüzsé jeleneteinek eltérő világlátású újragondolása. Az Ádámok és Évák projekttel ellentétben az iskolák itt nem versenyeznek egymással, így nem kerülnek kiosztás­ra a magyarországi gyakorlatban bevett legjobb színésznek, színésznőnek, díszletnek stb. ítélt díjak.

Az iskolaprogram keretében eddig három előadást hoztak létre: első évben a Csongor és Tünde című drámai költeményt vitték színre a diákok, ezt az Álmok című Karinthy Ferenc-feldolgozás, vala­ mint a Szigligeti Jubileumi Évadban a Liliomfi-remix követte. Az előadások nagy sikerét mutatja, hogy mindegyiket többször is telt házzal játszották.

Az ifjúsági programokból a Lilliput Társulat is kivette a részét, és ezáltal kilépett a gyermekszínház korlátozó státuszából. Az óvodás-kisiskolás korosztályon kívül babaszínházi és ifjúsági előadáso­kat is műsorra tűztek. A lépés hatékonysága nem merül ki a nézőszám növekedésében, hiszen a kifejezetten 14–18 évesek számára készült elődások még mindig hiánycikknek számítanak a hazai színházi palettán. Az ifjúsági színházi státusz felvállalása a Dzsungel könyve próbáival és premierjé­vel esett egybe. Az iskolaprogram sikerességén felbuzdulva a színház vezetése gyermekszereplők számára hirdetett castingot, akik aztán a Dzsungel könyve családi musical tánc- és énekkarában ve­hettek részt. A diákoknak lehetőségük nyílt testközelből megismerkedni egy nagyszínpadi bemutató kivitelezésével, színészekkel, rendezővel, illetve koreográfussal együtt dolgozni. A produkció stábja csapatépítő tréningeken vett részt, a felkészülési idő pedig hat hónapot tartott. Hasonló rendszerben zajlanak a Diótörő és Egérkirály próbái, amelynek premierje novemberben várható.

Összegzés

A Szigligeti Színház adminisztratív újraszervezése egyúttal lehetőséget adott az intézmény új­rapozicionálására is. A brandépítés folyamatában új célcsoportok jelentek meg, és ezekkel egye­temben új kommunikációs csatornákat kellett megnyitni a különböző közönségrétegek megszólí­tása és megtartása érdekében. Az elmúlt négy évad legfontosabb felismerése (közönségkapcsolati szempontból legalábbis) az volt, hogy miképp lehet a közönségből közösséget faragni. A felismerés a közönségkapcsolati rendszer hangsúlyeltolódásait eredményezte: a színház immár nem egy szol­gáltatást kínál a nézők számára, hanem élményt ígér és egy csoporttal való azonosulás lehetőségét kínálja.

A participatív attitűdöt igénylő közösségi megnyilvánulások hármas célt szolgálnak. Egyrészt er­kölcsit, amennyiben a társadalmi felelősségvállalás különböző formáit népszerűsítik. Másrészt kö­zösségit, tudniillik egy olyan szabadidős program lehetőségét nyújtják, amely egyben a művészi és társadalmi jót szolgálja. Harmadrészt pedig művelődésit, hiszen a színházi nevelés meghatározó gyakorlatait alakították ki.

__________________________

[1] SzÖCske-blog.

[2] Az önkéntesek pince, erkély, zsöllye, valamint páholy szintű SzÖCskék lehetnek az elvégzett munka, valamint a régiség függvényében.

[3] Uo.

[4] Szigligeti Színház