Bencze Tamás: Még frissek és ropognak 3.

Fotók: Rácz Rebeka

A kolozsvári BBTE színháztudomány szakán időről időre magyarországi diákok is felbukkannak. Az idei végzősök között egyvalaki volt, aki Budapestről érkezett, vele alább olvasható beszélgetés. A legtöbben székelyföldiek – közülük ebben az írásban egy gyergyószentmiklósi lányt lehet megismerni. Annával és Helgával egy másodéves teatrológus hallgató, Bencze Tamás készített interjút. (A harmadév többi tagjával itt és itt olvasható beszélgetés.)

Találkozás Szász Annával

Mi a színházzal való ősélményed? 

Gyerekként sokat jártunk színházba, főként gyerekelőadásokra és musicalekre. Az első igazán emlékezetes színházi élményem a Fame – A hírnév ára című musical volt az Operettszínházban. Már kétéves koromtól kezdve színésznő akartam lenni, de ez az élmény megerősítette bennem ezt az elhatározást.

Hogyan kerültél a teatrológia szakra?

Miután több színiiskolába is jelentkeztem, és nem vettek fel, két opcióm maradt: a teatrológia és a bölcsészkar. Mindenképp a színház irányába akartam haladni, bár nem voltam teljesen tisztában azzal, hogy a teatrológia pontosan mit takar, mivel Magyarországon nincs hagyománya ennek a képzésnek. Végül a teatrológia mellett döntöttem, mert közelebb állt a színházhoz, amely iránt mindig is szenvedélyesen érdeklődtem.

Még mindig él benned az a vágy, hogy színésznő legyél?

Most, hogy megismertem a színház több aspektusát, és rálátásom van a különböző formáira, nem tudom elképzelni, hogy olyan rendszerben dolgozzak, ahol patriarchális struktúra érvényesül, és a rendezőnek, aki gyakran férfi, alá van rendelve a színész. Úgy érzem, hogy a színészoktatás is inkább arra fókuszál, hogy a kőszínházi működésre készítsen fel. Ezért jelenleg nem látom reálisnak, hogy beilleszkedjek ebbe a rendszerbe.

Mi a véleményed arról az állításról, hogy a teatrológusok általában bukott színészek?

Azt gondolom, hogy a teatrológusok teljesen mást képviselnek a színházi világban. Komplexebben látják a színház működését. A színészoktatásban – amennyire belelátok – nem helyeznek akkora hangsúlyt arra, hogy a színészek átfogó képet kapjanak a színház különböző aspektusairól, míg teatrológusként többféle lehetőségbe belekóstol az ember.

Melyik az a színházi műfaj, amelyik közel áll hozzád?

Valószínűleg tragikomédiát rendeznék. Olyan előadást hoznék létre, amelyben mindenképp benne vagyok én mint személy, és valami olyan szövegből indulnék ki, amely közel áll a mozgásszínházhoz. Szeretem a mozgásszínházat, viszont híve vagyok annak, hogy legyen szöveg a színpadon, legalább kiindulópontként. Kicsit kabaré jellegű előadást képzelek el, de legyen benne mélység is.

Foglalkoztam már Sarah Kane 4.48 pszichózisával, amiből teljesen más dolgot csináltam. Adaptáltam Örkény Hogylétemről című szövegét, amiből egy abszurd előadást hoztam létre. Nemrég egy kortárs román drámán, a Mária evangéliumán dolgoztunk az osztállyal. Nagyon változó és helyzetfüggő, hogy mit akarok csinálni, de mindig személyes és egyedi megközelítést alkalmazok.

Találkozás Balázs Helgával 

Hogyan és milyen formában találkoztál először a színházzal?

Gyerekként, 1-4. osztályos koromban, amikor Gyergyószentmiklóson alakult egy színjátszó csoport. A Figura Stúdió Színház néhány színésze elindított egy gyerekeknek szóló színikört, amelyhez én is csatlakoztam. Nem is emlékszem pontosan, miért… 

De van egy vicces sztori: volt egy Bereczki Zoltán és Szinetár Dóra musical-duett lemezem, amit sokat hallgattam. Az udvarhelyi színház is elhozta A dzsungel könyve előadását, és ez az élmény teljesen megfertőzött. Először tehát a musicalek voltak rám nagy hatással.

Meddig jártál a színjátszó csoportba?

Nyolcadik osztályig, mert ez volt a felső korhatár. Ezután egy középiskolásoknak szánt csoportban, a Szín-kron-ban folytattam. Itt komoly munkamorállal és színházfelfogással találkoztam. Ennek a csoportnak köszönhetem, hogy megtanultam, hogyan zajlik egy próbafolyamat, ami abszolút fegyelmet igényel. Néha statisztaként is részt vettünk a Figura Stúdió egy-egy előadásában, ami nagyon erős impulzust adott számomra.

Ma is tartod a kapcsolatot a Szín-kron csoporttal?

Igen, velük a mai napig dolgozom, most már mint dramaturg. Így megmaradt a kapcsolatunk, és mindig keresem az összefüggést a zene és a dramaturgia között. Kísérletezni szeretnék ezzel.

Volt-e kapcsolódási pont a teatrológia és a zene között?

Gyerekkoromban rengeteg népdaléneklő versenyen vettem részt, később a kórus tagja voltam, majd az iskolánk zenekarához is tartoztam. A színházi tevékenységek mellett a zenével is ugyanannyira szerettem volna foglalkozni. A Szín-kron csoporttal való előadásaink során mi magunk fabrikáltuk össze a különböző versekből, szövegekből és dalokból az előadásokat, amelyeket mi énekeltünk. Így volt némi kapcsolódás a két terület között.

Milyen gyakorlati munkákban vettél részt az egyetemi éveid alatt?

Egyetemista éveim alatt évente részt vettem a Szín-kron csoport által szervezett Csalamádé színjátszó tábor szervezésében, ami nagy szívügyem. Emellett dramaturgiai munkákat végeztem az előadásaikban. Amit mindenképp kiemelnék, az A dzsungel könyve dramaturgiai munkája volt. Ily módon egy álom teljesült be, mivel gyerekként az első színházi emlékeim is ehhez az anyaghoz kapcsolódtak.

Mik a terveid a jövőre nézve?

Konkrét terveim: ősszel kezdek egy próbafolyamatot a Figuránál, egy gyerekelőadáson dolgozunk, és biztosan izgalmas feladat lesz. Ennél is frissebb fejlemény: talán már elmondhatom, hogy a következő évadtól irodalmi titkár leszek a Csíki Játékszínnél!…

Szeretnék emellett intenzívebben foglalkozni a zenével is.

Gratulálok az első munkahelyedhez! Milyen amúgy az ideális munkahely egy teatrológus számára?

Szerintem ez személytől függ. A teatrológus nem egyféle személyiség, rengeteg munkakör és feladat adott számára. Számomra az ideális munkakör valamilyen kreatív feladatot jelent, ahol nem csak egy laptop előtt ülök, hanem emberekkel dolgozhatok. Mozgalmas, nem csendes – az elmúlt három évben eleget ültünk csendben. Fontos része ennek a munkának a fekete tér, de ugyanúgy benne van a napfény is.