
Bemutató és eredményhirdetés a Szigligeti Színházban
Március 31-én, pénteken az AranyÓra című ifjúsági színházi irodalomóra bemutatóját követően hirdették ki a Szigligeti Színház novemberben kiírt Bolond Istók – Nagyszalontától a Margitszigetig című pályázatának eredményeit.
„Az Arany-bicentenáriumra készülve novemberben pályázatot hirdettünk egyetemi hallgatók és pedagógusok számára, amelyben azt kértük az érdeklődőktől, hogy gondolják újra a legnagyobb magyar epikus költő életművét. Sajnálatos módon, felhívásunkra csupán három pályázat érkezett be; ezeket jómagam, Hargitai Iván rendező, illetve több színházi munkatárs is elolvasta” – mondta Novák Eszter, a Szigligeti Társulat művészeti vezetője, majd hozzátette: „Mivel egyik pályamunka sem felelt teljes mértékben az eredeti kiírásnak, az a döntés született, hogy azt a forgatókönyvet díjazzuk, amelyik a leginkább inspirálta ezt az alkotási folyamatot”.
A GoldenHour című nyertes pályamunka szerzői Lőrincz Enikő magyartanár, Kémenes Mónika történelemtanár és Búzási Andrea művészetpedagógus (Nagyvárad). A beérkezett másik két pályamunka szerzőit, név szerint Patonay Anita (Budapest) drámapedagógust, valamint Hatos Andrea és Kénesi Kinga (Kolozsvár) egyetemi hallgatókat a Szigligeti Színház egy-egy szabadbérlettel jutalmazta.