Fotó: Barabás Zsolt

Bálint-napi Hamlet Sepsiszentgyörgyön

A Tamási Áron Színház társulata az egyetemes drámairodalom legismertebb színpadi művét kínálja azoknak, akik tartalmasan szeretnék eltölteni Bálint-napi estéjüket. Shakespeare Hamletjét Bocsárdi László rendezésében, és a szentgyörgyi színház nagyszerű színészeinek tolmácsolásában láthatják az érdeklődők, a főszerepben Mátray László, aki jelenleg a budapesti Nemzeti Színházban próbál, ahol a János vitézcímszerepére kérték fel. A szentgyörgyi színház Hamlet-előadása, mely a Tamási Áron Színház és a Gyulai Várszínház együttműködésében született, február 14-én este 7 órától kerül műsorra a színház Nagytermében

Fotó: Barabás Zsolt

 A Hamletben – mint minden sokrétegű és gazdag drámai szövegben –, az egymásra épülő és egybecsengő motívumok végtelen perspektívát adnak a cselekménynek: az apa-fiú kapcsolat, a megöröklés kérdése, a vérfertőzés, a szerelem és barátság problematikája számtalan kis szálon fut végig a történeten és a szereplők sorsán. A sepsiszentgyörgyi társulat előadása éppen ebben a több réteget, szempontot, olvasatot ötvöző összetettségben látta a színrevitel kihívását, de az értelmezés nagy kalandja során elsősorban a hamleti ráébredés és felelősségvállalás kérdéseit próbálta körüljárni. A Bocsárdi-rendezések jellegzetes látomásossága, érzelemtelítettsége, olykor ironikus távolságtartása, de a rendező utóbbi előadásainak szikár letisztultsága is teljes mértékben jellemző erre a produkcióra.

Fotó: Barabás Zsolt

Az előadás szereplői: Mátray László, Pálffy Tibor, Szakács László, D. Albu Annamária, Benedek Ágnes, Kolcsár József, Kónya-Ütő Bence, Nemes Levente, Nagy Alfréd / Derzsi Dezső, Diószegi Attila, Gajzágó Zsuzsa, Erdei Gábor. Az előadás elkészítésében a rendező munkatársai voltak: Sebestyén Rita Júlia (dramaturg), Bartha József (díszlettervező), Dobre Kóthay Judit (jelmeztervező), Kónya-Ütő Bence (zenei feldolgozások). A február 14-ei előadásban Nagy Alfréd játssza Rosencrantz szerepét.