Balázs Nóra: Kifulladásig

Balázs Nóra: Kifulladásig

A THEALTER30(+1) színháztudományi konferenciakötetről
A Játéktér 2023/2. számából

Amikor ezeket a sorokat írom, július van, Kolozsváron hetek óta tikkasztó hőség és egymást érő viharok, Szegeden pedig éppen véget ér a THEALTER harmincharmadik kiadása. Összeszámoltam, összesen hat alkalommal vettem részt az évek során a THEALTER-en – és azóta is minden évben kíváncsian (és növekvő aggodalommal) követem a fesztivál sorsát. A THEALTER szervezőinek ugyanis nem csupán az egyre forróbb nyarakkal kell évről évre megküzdeniük: Magyarország legrégebbi nemzetközi és független színházfesztiváljának fennmaradása sosem volt magától értetődő.

Hogy minek köszönhető az, hogy a THEALTER harminchárom év után még mindig létezik, és szemlátomást létezni is akar, dacolva az egyre abszurdabb gazdasági-politikai kontextussal? Erre a kérdésre is megfogalmazhat magának egyfajta választ az, aki a fesztivál első harminc évét összefoglaló tanulmánykötetet elolvassa.

A kötet alapjául szolgáló színháztörténeti konferenciát 2020-ra, a fesztivál harmincadik kiadására tervezték, olyan kutatók, alkotók, diákok megszólaltatásával, akik valamilyen módon kötődnek a fesztiválhoz, és saját szempontjaikat teszik hozzá a közös (és felvállaltan mozaikos) THEALTER-képhez. A világjárvány miatt az eseményre végül egy év késéssel került sor, a konferencia anyagát kötetben pedig 2022-ben, online letölthető formában adták ki.[1]

A THEALTER30(+1) színháztudományi konferencia kötetének szerkesztőelve a borító tanúsága szerint is a futás metaforája. Jászay Tamás jegyzi meg szerkesztői előszavában, hogy a futás mint életforma és szemlélet több szempontból is jól illik a THEALTER-hez. A kötet fő fejezetei így – a konferencia szekcióelnevezéseivel összhangban – szintén e területről kapták címüket.

A nyitó, Síkfutás fejezetben színháztudománnyal foglalkozó tapasztalt kutatók tanulmányai kaptak helyet, melyekben a fesztiválhoz kötődő alkotók, műhelyek munkáit vizsgálják. A kötethez Kiss Gabriella tanulmánya adja meg a felütést. Kiss a szentesi Horváth Mihály Gimnáziumnak a THEALTER-en látható utcaszínházi produkcióit helyezi elméleti-filozófiai perspektívába, miközben arról is gondolkodik, milyen jelentősége van a THEALTER névben az L betűnek. Olyan, a fesztivál kapcsán gyakorta visszatérő jelzőket és fogalmakat hoz játékba, mint a fésületlenség, a szabadság, vagy a figyelemre méltó alkotók és előadások előtérbe helyezése a val vagy legjobbal szemben.

Ebben a fejezetben olvashatunk Gergye Krisztián multimédiás performanszairól, Nagy József legendás Woyzeckjéről, a szentpétervári függetlenekről (aki valaha járt a THEALTER-en, a fesztivál ős-nézőitől biztosan hallott róluk), vagy a szegedi Metanoia Artopédia Jég-doktrínák című előadásáról. Rihay-Kovács Zita a tanulmányában jogi szempontokat elővezetve vizsgálja a Szkéné Színház és a THEALTER-t működtető MASZK Egyesület hatását a magyarországi független szcénára, Jászay Tamás pedig a fesztiválkutatás szemszögéből figyeli a THEALTER megszületésének kontextusát.

A Sprint fejezet a fiataloké és a rövidebb lélegzetvételű munkáké: egyetemi hallgatók, doktoranduszok gondolkodnak a THEALTER-en megismert előadásokról, alkotókról. Ladányi Andrea, Ivo Dimcsev, Hajdu Szabolcs, Pintér Béla, a k2 Színház – az elmúlt évek magyarországi független színházi szcénájának meghatározó alkotói kivétel nélkül megfordultak Szegeden.

A hiánypótló jellegű Gátfutás szekció elmélyülésre hív: színházi alkotók írásait olvashatjuk itt, amelyekben munkamódszereikről, alkotófolyamatokról vallanak, és egyszerre vizsgálják az általuk megélt folyamatokat tudományos és művészi szempontokból. Izgalmas párhuzamok rajzolódnak ki: Fábián Péter rendező-dramaturg a k2 Színház és saját szövegírói módszereit elemzi két próbafolyamat alapján – korábban Czabala Zsófia tanulmányát olvashattuk épp róluk, ám külső, befogadói nézőpontból. Adorjáni Panna lényeges meglátásokat tesz a kollektív, horizontális alkotófolyamatok lehetőségeiről és nehézségeiről, míg Rácz Attila a Stúdió K és a Hólyagcirkusz alkotójaként a rendezői színház és a közös alkotás közti, gyakran nehezen beazonosítható határmezsgyéről beszél.

A kötet zárása a Független maraton fejezet, ami a legizgalmasabb, és színháztörténeti szempontból is legértékesebb anyagot nyújtja: Fuchs Lívia, Imre Zoltán és Nánay István beszélgetésének szerkesztett változatát a magyarországi független színház elmúlt száz évéről és jelenéről. A 19. századtól a 2010-es évekig ívelő átfogó történeti perspektíva tanulságai és sokrétű összefüggésrendszere többszöri újraolvasásra invitál.

A teljes kötetet olvasva is minduntalan az az érzésem, egy kiterjedt, jóval több mint harminc évnyi alkotót, döntéshozót, elméleti szakembert, nézőt átfogó viszonyrendszerben járok (én nem futok, inkább lassan figyelem meg a látottakat), melynek központjában a THEALTER áll. Ezen a bonyolult térképen saját pillanatnyi érdeklődésemnek megfelelően újabb és újabb gondolatok irányába indulhatok tovább.

Szívesen olvasnék egyszer például arról is, egy másik, akár kultúrmenedzsment-konferencia anyagaként, hogy micsoda heroikus erőfeszítésbe kerülhetett harminc éven át az egyre növekvő ellenszélben működtetni ezt a fesztivált. Tanulságos látlelet lehetne ez a régió kultúrpolitikai fejlődéséről (?), és a fesztivál maroknyi szervezőgárdájának sokszor emberfeletti munkája is biztosan megérdemli bár az utókor elismerését.


[1] Jászay Tamás (szerk.): THEALTER30(+1) színháztudományi konferencia, 2021. július 29–30. SZTE BTK Összehasonlító Irodalomtudományi Tanszék – MASZK Egyesület, Szeged, 2022. http://www.complit.u-szeged.hu/wp-content/uploads/2022/08/thealter_all_final_3aug2022.pdf, letöltés ideje: 2023. július 31.