Balázs Nóra: Játszani is enged

2. pulzArt kortárs összművészeti fesztivál, Sepsiszentgyörgy

Amikor Sepsiszentgyörgy 2013-ban bejelentette, hogy a Székelyföld régió nevében pályázik a 2021-ben esedékes Európa Kulturális Fővárosa címre, a következő négy évre kinevezte magát Székelyföld Kulturális Fővárosának is. Hogy az ambíciósan hangzó titulus és a több tematikus évet átfogó programterv nem légből kapott elképzelés volt, többek között az idén második alkalommal megszervezett pulzArt kortárs összművészeti fesztivál  is bizonyítja.

A játék évének jegyében zajló esemény számtalan pozitívuma közül legfontosabb a közönségbarát jelleg, hogy meg tudta mozgatni (az amúgy nagyon sokszínű) célközönségét. A játék központi tematikája erre nagyszerű alkalmakat kínált, és ennek folyamatos szem előtt tartása, beépítése a fesztivál kreatív kommunikációjába csakúgy, mint a program összeállításába az esemény egészének markáns és barátságos arculatot kölcsönzött. A mintegy 30 különböző programot kínáló fesztivál számos téren fejlődni tudott az első kiadáshoz képest – kíváncsian várjuk a jövőre, a hagyomány évére vonatkozó ötleteket.

Fotó: Vargyasi Levente

A fesztivál leghangsúlyosabb vonalát idén a színházi és táncelőadások képezték. A különböző helyszíneken időnként párhuzamosan zajló események (kiállításmegnyitók, koncertek, közönségtalálkozók, after partyk) kapcsolódási pontja pedig természetesen a játék volt. A fesztivál különálló részét képezte a Játék a köztéren program, ennek köszönhetően például hatalmas ugróiskola vezetett a különböző helyszínekre. A városban ugyanekkor zajló utcazene-fesztivál résztvevői pedig egy-egy spontán zenélés erejéig a színházbüfében a pulzArt közönségét is szórakoztatták.

A zsúfolt program miatt a fesztivál második, szinte egy időben műsorra tűzött két Godot-ra várva előadással úgy jártam, mint a mesebeli királylány: láttam is mindkettőt, meg nem is. Ráadásul ugyanekkor a Tein Teaházban közönségtalálkozó is zajlott Kukorelly Endrével – valóságos bőség zavara… Utólag sajnáltam kissé, hogy nem váltottam hamarabb Nagy Botond Waiting for Godot with scenes from Hamlet című erős vizualitású, de (az első negyven percben legalábbis) fárasztóan statikus előadásáról a Mya Wiss svájci médiaszakértő és performance-rendező által összeállított performatív estre. A Keep Calm and Wait for Godot címet viselő esemény ugyanis izgalmas kísérletnek bizonyult a színházhoz való nézői viszony megfogalmazására. Érkezésemkor épp a nézők-résztvevők két csoportra osztása zajlott a Tamási Áron Színház előcsarnokában, aszerint, hogy a jelenlevők aznap ebédeltek vagy sem. Ezt követően különböző útvonalakon közelítettük meg a stúdiótermet, ahol a klasszikus színházi értelemben véve később semmi nem „történt”. Hacsak a megszokott nézői szerepből való kizökkenéseket nem tekintjük történésnek. A szervezők az információk (videó- és fényképvetítések, zene) és üresjáratok átgondolt ütemezésével fenntartották a közönség érdeklődését, ám eközben teret hagytak a reflexiónak is. Mitől lesz színház a színház, mit teszünk, ha unatkozunk egy előadáson, ott maradunk-e, csak mert fizettünk a jegyért? A provokatív kérdéseket beépített emberek szegezték nekünk, a résztvevők pedig meglepően őszintén próbálták ezeket megválaszolni. Miközben a háttérben a Godot-ra várva replikái peregtek olvashatatlan gyorsasággal, egy idősebb hölgy ártatlanul javasolta, jó lenne megvárni ezt a Godot-t, hátha végül megérkezik…

Keep Calm and Wait for Godot. Fotó: Vargyasi Levente

Nagy József JEL Színházának Woyzeckje kapcsán teljesen más aspektusa merült fel a játékosságnak. A drámai történetet csupán kiindulópontként, inspirációforrásként kezelő előadást közel húsz éve játsszák. A szavak nélküli forma mégsem tűnik egy pillanatig sem elavultnak, a színészek könnyedén és természetesen teremtik meg néhány egyszerű mozdulattal Woyzeck történetét – s noha ez alapvetően tragikus, az előadásban a felhasznált tárgyak szintjén is jelen levő veszélyeztetettség mégsem írja felül a színpadról áradó derűt. Az előadást követő közönségtalálkozón Bocsárdi László az agyagmaszkok mögött rejlő vén bohócarcot hozza fel magyarázatként, mely éppen felvállalt kiszolgáltatottságával ébreszt szeretetet a nézőkben.

JEL Színház: Woyzeck. Fotó: Henning János

A másiknak való kiszolgáltatottság témája lehetne Fehér Ferenc mindkét, a fesztiválon bemutatott táncelőadásának. A Tao Te esetében két különböző karakterű férfi barátságból küzdelembe majd megbékélésbe forduló viszonyát követhetjük végig. Fehér Ferenc rugalmas, szikár alakját ellenpontozza és kiegészíti Szitás Balázs darabosabb, szögletesebb megjelenése. A Tao Tenek nem célja egyetlen történet közérthető bemutatása, minden néző személyes perspektívájának függvényében értelmezheti a sodró erejű koreográfiát.  A Morgan and Freeman szóló és duett különös keveréke, az előadásban ugyanis Fehér Ferenc egy borzas báb kénye-kedvének veti alá magát. Élő és élettelen alá- és fölérendeltségi viszonyának szuggesztív táncra való leképzése az előadás, amely egyszerre önironikus és megrázó.

A svájci Baccalà Clown bohócpáros először szerepelt Romániában, meghívásuk szintén a fesztivál nyitottságát jelzi. A Pss Pss című produkciójuk hagyományos cirkuszi elemekre épít, a páros a klasszikus bohóctréfákon és mesterien kivitelezett artistamutatványokon túl azonban elsősorban a felhasznált színházi elemeknek köszönhetően válik igazán szerethetővé. Az esendőséget, egymásrautaltságot, naivitást apró gesztusokkal és játékokkal jelzik, melyek emberközelivé teszik a cirkuszi illúzió szereplőit. Hatalmas közönségsikert aratott a Bárka Színház Odüsszeusz szemeteslapáton című tárgyszínházi előadása, mely hétköznapi háztartási tárgyak segítségével meséli el a dugóhúzó-Odüsszeusz hazatérésének történetét. Az előadás eszközhasználatának szellemessége mellett a szöveg Monty Pythonra hajazó humora azonban sok esetben erőltetettnek hatott.  Az idei pulzArt abszolút közönségkedvence azonban a Tein Teátrum felolvasószínházi sorozat meghívottja, Mucsi Zoltán volt. Az Artur Palyga A zsidó című darabjának felolvasására összegyűlt kisebb tömeg miatt az eseményre végül spontán módon a teaház előtti téren került sor.

A különböző műfajok játékos interakcióinak is teret adott a program: Cári Tibor zeneszerző és Baczó Tünde koreográfus az Antonymus Venetus című, közösen létrehozott, élőzenei kísérettel előadott szabadtéri táncetűdjét láthattuk. Henning János az Ő is én című fotókiállításának provokatív aktfotóihoz Kiss Bence újságíró írt személyes hangvételű szövegeket. A Tompa Andrea íróval való közönségtalálkozó a marosvásárhelyi Művészeti Egyetem látványtervező szakos hallgatók kiállításának terében zajlott. Műfaji sokszínűség jellemezte a fesztivált záró koncertet: a W. H. formáció Shakespeare szonettjeit kortárs zenei környezetbe helyezi, a free jazztől a hiphopig számos zenei utalás fellelhető volt koncertjükben, mely a pulzArt nagyszerű levezetését jelentette.