Bakk-Dávid Tímea: Sufni-grandománok ideje
IFESZT, Csíkszereda, 2014. október 26.
Fotó: Sándor Zsuzsi
Az ördög próbája, Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulat
Ahol a harsány zarathustrai kacaj ilyen természetességgel tör föl nézőből és alkotóból, olyan hangokon, hogy nem is sejtettük, mindez bennünk van, belőlünk táplálkozik, ott semmi sincs veszve. Boldogok vagyunk, mert ha más nem, de miénk a korlátlan lehetetlenségek országa, ahol őrült, furcsa, megható, váratlan és hihetetlen történetek és karakterek tárházából merítve tobzódhat a művészi kreativitás. Mégsem esztétizáló a marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulatának és Radu Afrimnak a valóságolvasata, hanem minden ízében kortárs, aktuális. Mi több: társadalmi beavatkozásra alkalmas.
Igazi erdélyi történet Az ördög próbája mágikus realista elemekkel és sok-sok öniróniával, méltó zárása a 7. Interetnikai Színházi Fesztiválnak. Az avokádó az új pityóka, a patkány az új Playboy-nyuszi, a manele az új lakodalmas, minden a feje tetejére állt. A tükör eléggé görbe, de ha meglátjuk benne elkámpicsorodott pofánkat, muszáj röhögni: savanyú, de a miénk.
A történetben szerepel újgazdag góré, plázacica, leszegényedett értelmiségi, bányászatban érdekelt külföldi, vendégmunkás, pap, néptáncos üdvöske, sőt vámpír, titkosügynök és egy óriási patkány is. Amolyan Észak-erdélyi Mester és Margarita, a hiperrealizmus és fantasztikum egymásba játszó rétegeivel, sűrű utalásokkal, kiszólásokkal és kikacsintásokkal, amit a néző vesz vagy sem, lenyeli vagy csak tátog. Valahogy úgy, mint a hal, amelyről nem tudjuk, iszik-e vizet, de az biztos, hogy „a lehetősége megvan reá”.
A történetet a színészek közösen alakították. Egyedül az alapötlet volt adott: egy dúsgazdag vállalkozó hét éves fia születésnapjára nagyszabású show-t tervez, amelyhez castingot tart, ezt kellett valahogyan színre vinni. A jelentkezők a legkülönbözőbb társadalmi szegmensekből érkeznek, és furcsábbnál furcsább produkciókkal állnak elő, amit egy előzsűri bírál el egy lerohadt falusi kultúrotthonban. A casting lebonyolításával Ördög Miklós Levente (Ördög Miklós Levente), ez a pökhendi, tenyérbemászó pofájú vállalkozó-maffiózó a következő személyeket bízza meg: a „köztiszteletben álló” státus utolsó morzsáit görcsösen őrizgető, mára az egyedülállók garzonblokkjában lakó, egyházi turkálókból öltöző Bözse tanárnőt (Fülöp B. Erzsébet), valamint Xabát (László Csaba), aki diploma nélküli tornatanár-traktoristából avanzsált mozgásművész-koreográfussá.
Már az első jelenetekből kiderül: vigyázat, a grandománia és a felkapaszkodási vágy eltanulható, rosszabb esetben fertőző. Élőhalottként kerül elő a diktatúrabeli, poros sufnikból, visszajár és mindenkit megveszteget. Kísértésbe visz. Aztán a következményeken senki ne csodálkozzon.
Ördög kisgyerekként a Megéneklünk Románia versenyen ábrándozott arról, hogy Ceaușescu helyett majd egykor őt imádják. Majomszeretettel csüng kisfián, Kicsi Ricsin (a Richie Rich-frizurás gyerekkaraktert Gergely Botond játssza), és értelemszerűen rá vetíti ki ezt a régi vágyat. Vagyis a gyerek számára vizionál egy olyan státust, amit ő, bármekkora góré, még nem ért el, és már nem is célozhat meg. Hiszen milyen könnyű imádni egy szőke kisgyereket, míg az öltönyös, zsírosra gazdagodott vállalkozókat, őszintén, senki sem szereti.
Még saját feleségük sem. Főleg ha azok alkatilag képtelenek a szeretetre. Ördögné Tisztaházy Orsolya (Moldován Orsolya) unatkozó, elkényeztetett, játszmázó, fehérmájú dísztyúk. Ősanyja, a boszorkány-szellemként visszajáró Tisztaházy Theodóra (Nagy Dorottya) maga is arisztokraták korcs utódja, nevetségesen dicsekvő exbálkirálynő, aki nem tudja elviselni, hogy senki nem látja. Az összes szereplő remek karikatúra: Galló Levi (Galló Ernő) barótisztártévés allűrjeivel szívfacsaróan szánalmas figura, Michael Jackson-imitátori produkciója mém-matéria. Szidónia-Kati (Berekméri Katalin) magát lumpenprolinak álcázó Bond-lány, a rokolyával együtt tenyerestalpasságát is levetkőzi, és fenomenálisan parodizálja a titkosügynök-filmek karaktereit.
A szokványos és nem szokványos szángyörgyi lányok (Gecse Ramóna és Kiss Bora) az önbecsapó hagyományőrzés illúzióját, valamint az általában ennek ellentéteként elgondolt (valójában a gyökértelen, önreflexiómentes álidentitás egy másik arcaként jelentkező) globáltápos-asszimilációt karikírozzák. Orbitális poén (bocs a spoilerért), hogy az Ezer Székely Leány-győztes (Gecse Ramóna) legfőbb képessége a fejenállás és a névmemorizálás. A Magyar hang (Kiss Bora) az Ördögné-Braun Bush jr pornóduó (utóbbi karaktert Bokor Barna játssza) párbeszédét úgy tolmácsolja nyávogósan eufemizálva, hogy fetrengünk a röhögéstől.
Csibi Feri (Ruszuly Ervin), aki egykor Noémiként megnyerte az Ezer Székely Leányt, egy kirekesztett karaktert játszik. Úgy próbál elfogadásra találni, hogy sikeres sztár akar lenni. Nagy Laci, Ricsi állítólagos unokatesója (Nagy László) teljes természetességgel hivatkozik a vérségi kötelékekre, és remél előnyt egy nepotista viszonyrendszerben. A Halhatatlan Napsugár Trió „kommunista kurvái” (Lőrincz Ágnes, Somody Hajnal, Szabadi Nóra) pedig a „művelődési életből” kirobbanthatatlan, állandóan fennforgó őskövületek, akiket sem megkerülni, sem átugrani nem lehet. Pont nélkülük lehessen megrendezni egy kultúrotthonbeli eseményt?
Az előadásban halmozzák a színházi inside joke-okat: például a félművelt butaság határozottságával hangzik el, hogy a szentgyörgyi Tamási Áron Színháznak „valami Bocskai vagy ki” az igazgatója; önironikusan és tabuk nélkül tematizálják a színházi szakmán belüli visszásságokat (a „kortárs békaugrást” a táncosokon adminisztráló, fontossága és zsenialitása tudatától eltelt koreográfus instrukciói önkényesek, zavarosak, a kritika pedig csak annyit tud kinyögni, de azt legalább hatalmas önbizalommal, hogy „belefulladt a középszerbe”). Ilyen kikacsintás az is, hogy a „kíváncsi kertészt” majd csak a 8. IFESZT-en játszhatja el a pornósztár (a Nosferatut is alakító Ciugulitu Csaba).
Mindenki hozott saját magából is valamit, hozzájárult saját és társai karaktereinek és jeleneteinek kidolgozásához; ezt jelzi az is, hogy a színészek nagyrészt saját nevüket vagy annak elemeit használják a színpadon is – derült ki a közönségtalálkozón. Eredetileg mozgásszínházi előadást terveztek minimális szöveggel, ám a szerves építkezés logikája más irányba vezette végül az alkotófolyamat lépéseit. A rendező ezekkel az elemekkel dolgozott, összekapcsolva azokat, illetve ha szükség volt, átvezető jeleneteket illesztett a történetbe. A társulat felszabadultan és vidáman mesélt kulisszatitkokról, félresiklott nézői interpretációkról, bakikról is. (Jócskán van köztük olyan történet, ami további alapanyagként használható.) Ez igazi örömszínház, nagyon élvezik játszani, hálásak érte. Nem kellene hát aggódniuk egy pillanatig sem amiatt, ha a 13o perc szünet nélkül esetleg megfekszi a jólesően elégedett, kispolgári gyomrokat. Mert az már a szóban forgó gyomrok baja.
