Bakk Ágnes Karolina: Kettős lét

A Játéktér 2022/4. számából
#10év

A ‘szerkesztő’ kifejezést mai napig ízlelgetem. A szöveggel való bensőséges kapcsolat kialakításához és a nem látható szövetek feltárásához talán kevesebb érzékem van, viszont két ismeretlen összekapcsolása és az ezekből születő inspiráló helyzetek felismerése – ez az, ami igazából lelkesít engem. Amikor a Játéktér korábbi főszerkesztője, Varga Anikó megkeresett, hogy belépnék-e a szerkesztőségbe mint a nemzetközi szövegek szerkesztője, a megtiszteltetésen túl igazából az is lelkesített, hogy tanulmányaimat, ismereteimet arra használhatom, hogy kontextust teremthessek egy-egy beválogatott külföldi szövegnek, és az otthoni közönség számára kis rést nyithassak azon témák felé, amelyek megmozgatnak. Szándékosan ’otthoni’-t írok, hiszen már több mint egy évtizede Budapesten élek – de a honvágyam tartós, és a felkérés által is szerettem volna több szállal kötődni az otthonomhoz.

Persze, mint minden feladat, ez a szerkesztői munka is bizsergető, és egyben ijesztő. Bizsergető, hiszen milyen remek érzés izgalmas szövegek között kurkászni, elbíbelődni azzal, hogy mivel mit érdemes összeilleszteni, de ijesztő is, mivel főképp felelősségteljes: sokszor ideák, trendek – színházon belül és kívül – csak egy-egy régióban érvényesek, és ha lefordítjuk, illetve megmutatjuk, más környezetben kevésbé értelmezhető a miértjük, súlyuk viszont lenne.

Erre példa a kedvenc témám, az immerzív színház. Igazán immerzív színházi előadást világszinten csak kevés társulat – nagyon ritkán – tud bemutatni, hiszen hatalmas díszlet-, előadó- stb. igénye van, emiatt rendkívül költséges. Így mennyire érdemes mélyen tárgyalni erről, esetleg teljes szekciókat szentelni ennek a Játéktérben? Költségvonzatán túl, a környezeti kárai is nagyok lehetnek, ugyanakkor a teljes érzékeinket elborító színházi előadás olyan feledhetetlen élményeket kínál, amelyek sok esetben teljesen más irányú gondolkodást is tudnak kínálni. Viszont ’otthon’ nem megvalósítható, teljesen irreális. Mi számíthat ilyenkor lehetséges értelmezési keretnek?

Másik oldalról az is kérdés, hogy mennyire érdemes a virtuális valóság és a színház kapcsolatával sokat foglalkozni: mennyire veszi el a színház színházi jellegét, ha nincsen fizikai közelség? Erdélyi városok kisebb színházai és társulatai számára mennyire fontos átgondolni, hogy mit hozhatna az életükbe, ha virtuális valóság keretezné a színházi élményüket? (Eltekintve attól, hogy az eszköz még alig elterjedt.)

Szerkesztőként számomra ezek szoktak az izgalmas és fájdalmas kérdések is lenni: de minden alkalommal szívesen keresem rájuk a választ – vagy a középutat.

Fotó: Lakos Máté