Az összefogás rendezvénye a 33. Népzene- és Néptánctalálkozó

Az összefogás rendezvénye a 33. Népzene- és Néptánctalálkozó

A közösség összefogásával az eredeti elképzelés szerint valósulhat meg a 33. Népzene-és Néptánctalálkozó jövő hétvégén Sepsiszentgyörgyön. A Háromszék Táncegyüttes nagymúltú rendezvénye színvonalas programmal várja a népzene és néptánckedvelők minden korosztályát november 10-11. között a Tamási Áron Színházban és a Sepsi Arénában.

A fesztivál elé gördült akadályokat és a megoldásokat sajtótájékoztatón ismertette Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke, Virág Endre, a Háromszék Táncegyüttes igazgatója, valamint Sipos Noémi aligazgató péntek reggel.

Az előző napokban elfogadott költségcsökkentési jogszabály veszélybe sodorta a rendezvényt, de az Erdélyi Hagyományok Háza Alapítványnak, a Lajtha László Alapítványnak és a helyi közösségnek köszönhetően mégis az eredeti forgatókönyv léphet életbe. A két intézmény jelentős mértékben vállalt át költségeket, továbbá a szolgáltatók és meghívottak is kedvezményeket, hozzájárulásokat ajánlottak fel. Virág Endre igazgató kiemelte, hogy az idei Népzene- és Néptánctalálkozó a közösség erejéből valósulhat meg. „Megható számunkra az elmúlt két napban tapasztalt összefogás, ami a rendezvényt körülölelte. Ez egyértelműen bizonyítja, hogy az évek során találkozónk befészkelte magát a sepsiszentgyörgyiek szívébe, és nemcsak nekünk, szervezőknek, hanem az egész közösségnek fontos.”- tette hozzá Sipos Noémi aligazgató. A szervezők azt is hangsúlyozták, hogy a költségek egy részét a jegybevételből tudják majd finanszírozni, ezért fontos, hogy minél többen részt vegyenek a rendezvényen. 

Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke kiemelte: „Nemcsak a beruházásokat, az építkezéseket állítja le a kormány, hanem íme, megbénítja a kulturális életet is. Van azonban, amin az ilyen próbálozások sem fognak ki, és ez a Népzene- és Néptánctalálkozó esetében is igaz. Példátlan, határon innen és túli összefogást tapasztaltunk az elmúlt napokban az ügy kapcsán. Az egyszerű emberektől az egyesületeken át az intézményekig, cégekig, sokan hozzájárultak a rendezvény kivitelezéséhez: ki anyagi támogatással, ki pedig díjmentes fellépéssel, szolgáltatással. Ez az összefogás azt bizonyítja, hogy mindannyian magunkénak érezzük az idén 33. kiadását ünneplő Népzene- és Néptánctalálkozót, mely valljuk be, több mint egy rendezvény: szellemi és kulturális erőterünk olyan pillére, amelyre büszkék vagyunk, és amelyért kiállunk.”

A néptánctalálkozó összköltségvetésének 80 százalékát még év elején elkülönítette Kovászna Megye Tanácsa, továbbá körülbelül 20 százalékát az Erdélyi Hagyományok Háza Alapítvány finanszírozta. A mostani kormányrendelet értelmében azonban a táncegyüttes november és december folyamán az év első kilenc hónapjának átlagának megfelelő összeget költhet, amely nem tudja fedezni a rendezvény kiadásait. „Ennek megoldása Virág Endrének és Kelemen Lászlónak, az Erdélyi Hagyományok Háza Alapítvány vezetőjének köszönhető, hiszen utóbbi intézmény bevállalta a plusz költségeket” – összegezte a rendezvény körül kialakult helyzetet a megyevezető.

A rendezvény kiemelt vendége idén a Magyar Állami Népi Együttes, a társulat két előadással – a Hajnali Hold és a Kolozsvári piactéren c. előadásokkal – lép színpadra. Megrendezésre kerül a IX. Székelyföldi Legényesverseny, fellép Berecz András, Pál István Szalonna és Bandája, továbbá több kiállítás, filmvetítés, könyvbemutató és fergeteges táncházak várják az érdeklődőket. A délelőtti órákban ezúttal is gazdag gyermekprogrammal készülnek az eseményre. Az Aréna nagyszínpadán fellép a Kolompos együttes, az Aprók és fiatalok néptáncgáláin bemutatkozik közel 400 Kovászna megyei néptáncos fiatal. A Magyar Állami Népi Együttes művészeinek vezetésével interaktív ismeretterjesztő programon lehet részt venni. Továbbá kézműves foglalkozásokkal, hangszersimogatóval, ringatóval és kézműves vásárral várják a kicsiket.

A sajtótájékoztatón kiemelték, hogy idén Mezőségről várnak adatközlő táncosokat és zenészeket. A találkozó apropóján rajzpályázatot is hirdettek „Táncoló mesehősök” címmel, amely meglepően nagy érdeklődésnek örvendett: közel félezer gyermekrajz érkezett be és kerül elbírálásra. A szervezők egy közös flashmobra hívják a sepsiszentgyörgyieket péntek délután 4 órától a főtéren.

A 33. Népzene- és Néptánctalálkozó előadásaira és programjaira a Központi Jegyirodában, illetve a helyszínen vásárolhatnak jegyeket az érdeklődők. A részletes programról és jegyinfókról a Háromszék Táncegyüttes honlapján és Facebook oldalán lehet tájékozódni.

PROGRAM

November 10. péntek

16:00   Flashmob Főtér

17:00   Folklórgyűjtés a meghívott visai adatközlő táncosokkal és magyarpalatkai zenészekkel

Háromszék Táncstúdió

19:00   MAGYAR ÁLLAMI NÉPI EGYÜTTES:Hajnali Hold

Tamási Áron Színház

21:00   FolkAktív – Táncházas kvíz vetélkedő

            Háromszék Táncstúdió előcsarnoka

21:00   Táncház és folkkocsma. Zenél a Magyarpalatkai Banda, Pál István “Szalonna” és     

            Bandája, a Folker együttes, a Finom zenekar és a házigazda Heveder Banda. 

Tamási ÁronSzínház előcsarnoka

November 11. szombat, SEPSI ARÉNA

10:00              Kapunyitás

10:30-12:00   APRÓK GÁLÁJA – Kovászna megyei gyermek néptáncegyüttesek bemutatkozása. A Gála keretében kerül sor a „Táncoló mesehősök” rajzpályázat díjátadójára.

                      Nagyszínpad és küzdőtér

10:30-15:00   Kézműves foglalkozások és játékok a TündérvárEgyesület és a Bodvaj Egyesület együttműködésével

Vásártér

11:00-13:30   IX. Székelyföldi Legényesverseny

Táncházterem

11:00-11:30   Ringató foglalkozás Erőss Judit vezetésével

Konferenciaterem

12:00-13:00   KOLOMPOS MULATSÁG

Nagyszínpad

12:00-13:30   Teázz a házban! Beszélgetés a Román Televízió Kaláka c. műsoráról. Meghívottak:Vargha Mihály, Gazda Klára, Gazda Zoltán, Incze Ildikó, Mosoni Emőke. Moderátor: Simonffy Kati és Csinta Samu

Konferenciaterem

13:00-14:30   FIATALOK GÁLÁJA – Kovászna megyei ifjúsági néptáncegyüttesek bemutatkozása

Nagyszínpad

13:30-14:30   Néptáncaink nyomában – Interaktív ismeretterjesztő program a Magyar Állami Népi Együttes művészeivel

Táncházterem

14:00-15:00   Könyvbemutató – Kádár Elemér: Körbe, körbe, karikába. Segédanyag a moldvai táncok oktatásához. (A Romániai Magyar Néptánc Egyesület által kiadott Oktatási segédjegyzet sorozat 10. kötete)

Konferenciaterem

15:00-15:30   Benkő Éva mesél

Konferenciaterem

16:00-17:00   Hangszersimogató a Folker együttessel

Táncházterem

17:00-18:00   Filmvetítés: Válaszúti hegy aljába’portréfilm Kallós Zoltán néprajzkutatóról

Konferenciaterem

17:00-18:00   BERECZ ANDRÁS: Fel a medvére, a fa nem játék

Nagyszínpad

18:00-19:00   SZALONNA ÉS BANDÁJA: “Idegen földre ne siess…” – népzenei koncert

Nagyszínpad

19:00-20:00   HAGYOMÁNYŐRZŐK GÁLÁJA

Nagyszínpad

20:00-21:15   MAGYAR ÁLLAMI NÉPI EGYÜTTES: Kolozsvári piactéren

Nagyszínpad

22:00             Táncház és folkkocsma.

Zenél a Magyarpalatkai Banda, Pál István “Szalonna” és Bandája, a Folker együttes, a Finom zenekar és a házigazda Heveder Banda.

Táncházterem

Állandó programok a Vásártéren (az aréna folyosóján):

10:00-21:00    Kézműves vásár

10:00-21:00    Martin György, a néptánckutató – A Hagyományok Háza fotó- és dokumentumkiállítása

10:00-21:00    Lajtha László, a népzenekutató – A Hagyományok Háza és a Néprajzi Múzeum fotó- és dokumentumkiállítása

10:00-21:00    Észrevétlen pillanatok… –Toró Attila fotókiállítása

10:00-21:00    Kolozsi Ildikó nemezkiállítása

10:00-21:00    Mátéfi Zita népviselet kiállítása

10:00-21:00    Henning Edit népi gyöngy ékszereinek kiállítása

10:00-21:00    Bálint Zoltán régiség gyűjteményének kiállítása

10:00-19:00    FolKávésarok

Jegyinfó:

A 33. Népzene- és Néptánctalálkozó előadásaira és programjaira a Központi Jegyirodában, illetve a helyszínen vásárolhatnak jegyeket az érdeklődők.

Az iroda nyitvatartási rendje: hétfőn és szerdán 8-16 óra között, kedden és csütörtökön 8-18 óra között és pénteken 8-15 óra között. Telefonszám: 0267-312104.

Belépési díjak pénteken:

  • Magyar Állami Népi Együttes Hajnali Hold c. előadása: 40 lej – Az előadásra szóló belépő egyben a péntek esti táncházba való belépést is biztosítja!
  • Táncház: 20 lej

Belépési díjak szombaton:

  • Felnőtteknek a teljes szombati program összértéke, amely az esti táncházat is tartalmazza: 60 lej
  • Gyerekeknek, diákoknak és nyugdíjasoknak a teljes szombati program összértéke, amely az esti táncházat is tartalmazza: 30 lej

Figyelem: kedvezményes belépő diákigazolvány vagy nyugdíjszelvény felmutatásával igényelhető!

A szervezők fenntartják a programváltozás jogát!

Szervezők: Háromszék Táncegyüttes, Lajtha László Alapítvány

Támogatók: Kovászna Megye Tanácsa, Sepsiszentgyörgy Polgármesteri Hivatala, Bethlen Gábor Alap, Communitas Alapítvány

Partnerek: Tamási Áron Színház, Kovászna Megyei Művelődési Központ, Hagyományok Háza, Hagyományok Háza Hálózat Erdély, Romániai Magyar Néptánc Egyesület, Salvatore Egyesület,

Szponzorok: Bertis SRL., Diószegi SRL., DEPO, CONICO SRL., Biborteni Aqua SRL., Choco Pack SRL., DÁLIA PROD SRL., Autocompress SRL., ARIX Impex SRL., OREX Imp-Ex SRL., Combridge SRL., Big Trans SRL. Erdőfüle, KOBAK DESIGN

Médiapartnerek: Háromszék Napilap ,Székely Hírmondó, Székelyhon, Sepsi Rádió, Erdélyi Magyar Televízió, Maszol, Sláger Rádió, Rádió GaGa, Brassai Magyar Adás, Erdélyi Médiatér, Magyaradás, Marosvásárhelyi Rádió, Sepsiszentgyörgy.info, Régió Rádió, Játéktér, Korona Rádió, Profi Rádió, Szépvíz FM