Az Osonó Színházműhely Marosvásárhelyen

Az Osonó Színházműhely Marosvásárhelyen

A Tompa Miklós Társulat vendégeként Marosvásárhelyen vendégszerepel az Osonó Színházműhely. A sepsiszentgyörgyi független társulat vendégszereplése alkalmával két előadását mutatja be a marosvásárhelyi közönségnek.

Az Ahogyan a víz tükrözi az arcot című, 2011-ben bemutatott előadás eddig több mint 400 alkalommal került színpadra, 3 kontinens 21 országának 160 településén.

Az előadás ajánlójában a következő olvasható: „Megérett bennünk a vágy, hogy megmérjük a minket körülvevő társadalom lázát, és erről beszéljünk a színház eszközeit felhasználva. Előadásunk dokumentarista jellegű, amelyben a fiatalokat érintő társadalmi- szociális problémákat kutatjuk, így a magányos gyerekek, a tehetetlen szülők, a kiszolgáltatott fiatalok és saját magunk történeteit szőttük színházi eseménnyé, folyamatosan keresve a magunkkal, nézőinkkel és az Istennel való találkozás lehetőségét. Hosszú beszélgetéseink és egyéni megnyilatkozásaink eredménye egy közös forgatókönyv lett. Ennek színházi térbe helyezésekor megtapasztaltuk a közösségi alkotás és határaink feszegetésének élményét, létrehozva lelkünk rezdüléseinek derűs vízióját és megmutatva arcainkat, ahogyan a víz tükrözi azokat”

Szereplők:Benyhe Bernát, Bilibok Apollónia, Daragics Bernadette, Major Erik, Mucha Oszkár, László Fruzsina/ Sebestyén Eszter Technika: Bernát Szilárd Videó: Stibál Róbert Rendező: Fazakas Misi

Az előadás 2015. november 16-án, hétfőn 18.00 órától tekinthető meg a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Underground termében.

Az Ismeretlen barátok társasága avagy Piknik egy japán szőnyegen az Osonó Színházműhely újabb produkciója, bemutatója 2015. június 5-én volt.

Ajánlásuk szerint az Ismeretlen barátok társasága, avagy Piknik egy japán szőnyegen egy olyan előadás, amely elutasítja, hogy meghatározható legyen. Nem dokumentumszínház, bár az előadás kiindulópontját az Osonó és az Ecou fiataljainak egyéni tapasztalatai képezik. Nem fórumszínház, bár a magyar és román fiatalok vallomásai megbolygatják a nézőket, arra ösztönözve őket, hogy vegyenek részt a játékban saját történéseikkel és rádöbbenéseikkel. Aki belép az előadás játékterébe, kitépi utána a tankönyvekből a románok és magyarok viszonyáról szóló, közhelyektől és előítéletektől hemzsegő lapokat. Ennek következtében az Ismeretlen barátok társasága című produkció azt a törekvést erősíti meg, hogy az etnikumok együttélésének problémáit nem megkerülni kell, hanem dokumentálni és megvitatni, a színházművészet és színházi kultúra játékos szellemében.

Szereplők: Daragics Bernadette, Grigoroşcuţă Mihai, Hegyi Kincső, Kovács Emese, Mucha Oszkár, Poşircă Anca, Radu Bogdan Ştefan, Sălăgean Krista Technikus: Bernát Szilárd Projekt-tanácsadó: Nina Tintar. Rendező: Fazakas Misi.

A darab  2015. november 17-én, kedden 19.00 órától szerepel műsoron meg a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Underground termében.

Az előadások ingyenesek, de a helyszínen lehetőség nyílik adományozásra.

Előzetes helyfoglalás az osonoszinhaz@osono.ro e-mail címen vagy a 04741437627 és a 40722196622 telefonszámokon lehetséges