
Az idei évadban újra műsoron a Csipke című előadás Kolozsváron
A Kolozsvári Állami Magyar Színház ebben az évadban új szereposztásban tűzi műsorra a Csipke című előadást, mely Máté Angi Mamó című regénye alapján készült, Mezei Kinga rendezésében. Góli Kornélia és Mezei Kinga színpadi adaptációja először vasárnap, december 8-án délután 4 órakor tekinthető meg a színház stúdiótermében. Ezt követően az előadás december 9-én és 23-án este 8 órától lesz műsoron.
Az idén, május 21-én bemutatott, megrázó történetet feldolgozó előadás dramaturgja Góli Kornélia, díszlettervezője Mezei Kinga, jelmeztervezője Gömöri Éva. Az előadás zenéjét Mezei Szilárd szerezte, a vetített fotográfiákat Fülöp Péter jegyzi. Mamó szerepét ebben az évadban Albert Csilla, Angiét pedig Györgyjakab Enikő alakítja. További szereplők: Kántor Melinda, Keresztes Sándor, Váta Loránd, Bodolai Balázs, valamint Szallós-Kis Anna, Szabó Kati Kinga és Szabó József Attila zenészek.
„Az előadás egészét, és a színészek alakításait is meghatározza a képek egymásutánjából építkező hullámzás és lebegés, amelyhez jól illenek a térformáló elemként működő fehér függönyök, vásznak, a vásznakra vetített képek, vagy a mögöttük felsejlő árnyak. Emlékezés, valóság és álom határmezsgyéjén járunk az előadás teljes időtartama alatt. A több mint másfél óra azonban észrevétlenül telik el, csak utólag ébredünk rá: minden váltás és apró rezdülés jelentőséggel bír.” – írja az előadásról Karácsonyi Zsolt a Helikonban.
Jegyek kaphatóak a színház pénztárában naponta 10–13 és 16.30–18.30 óra között (tel: 0264-593468), online is lehet jegyet vásárolni a www.biletmaster.ro oldalon.