Az évad utolsó bemutatójára készül  a Tamási Áron Színház

Az évad utolsó bemutatójára készül a Tamási Áron Színház

2017. május 5-én este 19 órai kezdettel kerül sor a Tamási Áron Színház idei évadának legutolsó bemutatójára. Harold Pinter Évforduló című darabját a román színházi szakma egyik jelentős alkotója, az UNITER-díjas Alexandru Dabija viszi színre.

Alexandru Dabija 2009-ben a Ion Luca Caragiale által írt Karnebál című vígjátékot rendezte a sepsiszentgyörgyi társulatnál. Dabija ezúttal egy abszurd felé hajló vígjátékot választott a Nobel-díjas brit Harold Pintertől. Pinter Évforduló című drámája alkotói korszakának egy késői műve, amely 2000-ben a londoni Almeida Színházban került legelőször bemutatásra.

A darab színtere egy vendéglő, szereplői az itt dolgozó és vacsorázó emberek. A kezdetben hétköznapinak ígérkező beszélgetéseikből egyre több titok lepleződik le. Pinter érdekesen játszik a nyelvvel, mintha nem is a szereplőknek a beszélgetéseit, hanem a szerzőnek a szavait hallanánk, aki a szereplőkön keresztül közöl. Az Alexandru Dabija által rendezett előadásnak sajátos Pinter-i humora van, amely annak ellenére, hogy a valóság határát súrolja, nagyon közel áll a Ionesco-i abszurdhoz. Elsősorban a színész és a játék a legfontosabb, amely által kibomlik az az ironikus, abszurdba hajló világ, ahol a logikátlannak tűnő értékek helyébe a perverzió és a romlottság került.

Az Évforduló magyar nyelvű ősbemutatójára 2017. május 5-én 19 órától kerül sor a Tamási Áron Színház Kamaratermében. A bemutatót követően májusban még három alkalommal játsszuk az előadást, 7-én, 11-én és 13-án szintén 19 órai kezdettel a Kamarateremben.

Jegyeket a Kulturális Szervezőirodában, valamint a https://www.biletmaster.ro/ weboldalon vásárolhatnak.

SZEREPOSZTÁS

Matt: PÁLFFY Tibor

Lambert: SZAKÁCS László

Julie: GAJZÁGÓ Zsuzsa

Prue: D. ALBU Annamária

Richard: ERDEI Gábor

Sonia: KOVÁCS Kati

Russel: FEKETE LOVAS Zsolt

Suki: BENEDEK Ágnes

Pincér: KÓNYA-ÜTŐ Bence

Rendező: Alexandru DABIJA

Fordító/Dramaturg: CZEGŐ Csongor