Az évad utolsó bemutatója a temesvári színházban

Az évad utolsó bemutatója a temesvári színházban

Élethez és halálhoz való viszonyról, túlélésért való küzdelemről, igazságkeresésről szól a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház legújabb produkciója. A Danaos című előadás egy ókori történetet helyez mai kontextusba, miközben felveti a kérdést: vajon lehetnek-e boldog pillanataink egy kilátástalannak tűnő élethelyzetben?

A bemutató június 14-én 19.00 órától a Nagyteremben lesz, a következő előadást június 15-én láthatja a közönség. Jegyinformációk: https://ticket.tm-t.ro/hu

„De ott, hol írott törvények vezérlenek,/ a gyönge és erős egyenlő joggal él./ S a gyöngébbek, ha költenék rossz hírüket,/ bevádolhatják érte még a dúsat is;/ ha úgy jogos, kis ember győz nagy emberen.”

Mit jelent üldözöttként olyan idegen földre menekülni, ahol élet-halál kérdése, hogy az ország befogadó-e vagy sem? Mibe kapaszkodhat az ember, ha elveszíti a saját kultúrájába, az istenébe, az emberségbe vetett hitét? Létezik-e még csírája napjainkban a humanisták idealizmusának, vagy az antikvitás és a reneszánsz szellemi öröksége már csak emlék? A társulat szellemvilágokon és szürreális szituációkon át vezető utakon keresi a választ a kérdésekre.

Az Aiszkhülosz Oltalomkeresők c. tragédiája nyomán készülő előadásban Szabó Kristóf a politikai menedékjogot kérők egy csoportjának történetét tárja elénk, amelyben a számkivetettek sorra veszítik el erkölcsi támaszaikat. Az előadás egy mélyreható, drámai megközelítést kínál a menekültválság és az emberi lét törékenységének vizsgálatára. Nemcsak a veszteség és az identitáskeresés tragikus témáit járja körül, hanem az emberiség kihívásaira is reflektál, ugyanakkor egy felkérés is az emberi értékek újragondolására.

Játsszák: Aszalos Géza, Balló Helga, Bálint Előd,  Borbély B. Emília, Vlad Colar, Erdős Bálint, Jancsó Előd, Kiss Attila, Kocsárdi Levente, Magyari Etelka, Mátyás Zsolt Imre, Mihály Csongor, Molnos András Csaba, Tóth Karolina

Videó: Kovács Ivó; koreográfia: Szabó Kristóf és Tóth Karolina; jelmeztervező: Kasza Emese (asszisztens Pálos Alexandra); elektronikus élő zene: Sergiu Cătană; zeneszerző, furulya: Vlad Colar. Báb- és maszkkészítők: Albert Alpár, Balló Helga és Mihály Csongor; Ügyelő: Bálint Előd; plakáttervező: Arnold Andor.

A magyar nyelvű előadáshoz román és angol nyelvű fordítást biztosítunk.

A KultCard – 70 éve együtt színházi bérlet tartalmazza a premierre szóló meghívót, a bérleteseket kérik, június 7-éig foglalják le telefonon vagy váltsák ki helyjegyeiket a jegypénztárban.  https://ticket.tm-t.ro/hu