Az Egyetlennel és a Drognaplóval turnézik Kolozsváron a Figura

Az Egyetlennel és a Drognaplóval turnézik Kolozsváron a Figura

A gyergyószentmiklósi Figura Stúdió Színház november 16-17-én Kolozsváron a Zug.zone-ban mutatja be az Egyetlen és a Drognapló című előadásokat.

Györfi Csaba rendezésében Máthé Annamária Egyetlen című egyéni előadása november 16-án, péntek este 7 órától látható; Faragó Zénó rendezésében Fodor Alain Leonard Drognapló című egyéni produkciója november 17-én, szombat este 19.00 és 21.00 órától tekinthető meg.
Az Egyetlen című előadás kolozsvári turnéja a Nemzeti Kulturális Alap (NKA) és a Bethlen Gábor Alap (BGA) támogatásával valósul meg.

EGYETLEN (SZÍNHÁZI MERÉNYLET EGY TESTRE)

Egyetlen: az a szó, amiben elfér egy élet. Minden, ami volt és lesz, ott van egyetlen pillanatban, egyetlen jó-rossz döntésben, egyetlen szerelemben, egyetlen lélegzetben, egyetlen… Kár lenne nem észrevenni, hogy minden ember kivételes. Kár lenne nem észrevenni: egyetlenek vagyunk. Ebből a felismerésből indult a próbafolyamat, azzal a szándékkal, hogy ami létrejön, az személyes és önazonos lehessen. Az előadás a nőiség különböző szerepköreit vizsgálja néha kritikusan, néha csak elmesélve, megidézve vagy éppenséggel megélve. Színházi merénylet egy testre – az alkotók azért is választották ezt az alcímet az előadásnak, mert a téma adott esetben maga a színész, aki saját életéből és tapasztalataiból is idéz pillanatokat, múltat, vágyálmokat, vagy akár csak hallott dolgokat. Mindezt azért, hogy végül eljuthasson a saját igazi hangjáig, a belső csendig és addig a mozdulatig, amiről eddig nem tudott. Az előadás több kicsi szösszenet, amely egyetlen Nő testéből, lelkéből fakad.

Drognapló
Fotó: Jakab Lóránt


KUBISZYN VIKTOR MŰVE ALAPJÁN: DROGNAPLÓ

Kubiszyn Viktor, magyarországi író, újságíró, filmkritikus Drognapló című kötete 2011-ben jelent meg. A naplószerű könyv tulajdonképpen az író vallomása a saját 16 évig tartó drogfüggőségéről. A szövegek nem csak a függőség okozta fizikai és mentális elváltozás mechanizmusaira világítanak rá, hanem a szabadulni akarás és visszaesés ördögi körét, majd a végleges tisztulás lehetőségét is megmutatják.

Az előadás szövege a Drognapló sűrítménye, megtartja a történetet, a pszichikai eltorzulás és a visszatérés, tisztulás különböző stációit. Hogy lehet az, hogy egyesek drogfüggővé válnak és mások nem? Mit nyújt és mit vesz el ez a világ? Milyen mélyre kell zuhanni ahhoz, hogy már úgy tűnjön, nincs tovább? Mennyire erős kell legyen az az akarat, ami képes visszahozni a realitásba? A produkciónak nem titkolt szándéka a drogprevenciós jelleg, de ugyanakkor tükröt is állít a néző elé. Mert, ha őszinték vagyunk, bevalljuk: mindannyian függői vagyunk valaminek, valakinek. A változni akarás és a hit pedig minden esetben ugyanolyan fontos.

Az előadásokra helyet foglalni a wrp_ticket@yahoo.com e-mail címen, vagy a ZUG.zone Facebook oldalon, az Események fül alatt lehetséges.

 

A szóban forgó két előadásra, valamint a Váróterem Projekt és a ZUG további előadásaira idén ingyenes a belépés az első éves egyetemisták számára. A támogatott jegyek a Kolozsvári Kultúrközpont (CCC) Inclujiune elnevezésű programjának köszönhetőek, melynek célja, hogy ingyenes hozzáférést nyújtson igényes kulturális eseményekhez. Az érdeklődők a www.inclujiune.ro weboldalon igényelhetik és aktiválhatják az utalványt.

 

Az online platform néhány alapadat megadása és a ZUG.zone kiválasztása után egy kódot generál, amely a helyszínen feljogosít egy kétszemélyes belépőjegy ingyenes kiváltására. A kísérő személynek nem kell egyetemistának lennie. Az egyetemista az e-mail címére érkezett kódot az e-maillel együtt felmutatja az esemény előtt. FIGYELEM! A helyfoglalás kötelező! A jelenleg forgalomba kerülő utalványokat 2018. december 15-ig lehet felhasználni. Részletek a www.inclujiune.ro oldalon.