A színjátszás 215 éves születésnapját ünneplik Marosvásárhelyen

A színjátszás 215 éves születésnapját ünneplik Marosvásárhelyen

„A Nemzeti Játszó Társaság 1803. június 12-én Maros Vásárhelyen mutatta be a Nevelés formálja az embert című igen szép erkölcsi vígjátékot, öt felvonásban.  Játszó személyek: Sáska, Langné, Láng, Jantsó, Magyar, S. Borbála, Székely, Kemény, Sáskáné. Az előadást egy héten négyszer, azaz Vasárnap, Kedden, Csütörtökön és Szombaton játszták.” – így szól az egykori híradás, amiből kiderül, hogy 215 éve lépett először színpadra magyar nyelvű hivatásos színtársulat Marosvásárhelyen.

A marosvásárhelyi színjátszás születésnapja alkalmából, a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulata 2018. június 12-én, kedden 19.00 órától ünnepi előadásként nagytermi nézőtérrel tűzi műsorra a Macbeth című produkciót.

A 2017/2018-as évadban a Tompa Miklós Társulat Keresztes Attila rendezésében vitte színre a Macbeth című tragédiát. A szereposztásban többek között: Bartha László Zsolt, Kádár Noémi, Varga Balázs, Bokor Barna, Gáspárik Attila, Csíki Szabolcs, Barabás Hunor, Korpos András, Kádár L. Gellért, Meszesi Oszkár, Ördög Miklós Levente, Galló Ernő, Kovács Botond, P. Béres Ildikó, Tollas Gábor. Közreműködik az András Lóránt Társulat, a Marosvásárhelyi Állami Filharmónia kamarakórusa, valamint Boros Csaba és Ila Gábor.

A 18 éven felülieknek ajánlott produkció román nyelvű feliratozással követhető.