ÁJLÁVJÚ RELOADED, FESZTIVÁLDÖMPING ÉS VENDÉGJÁTÉKOK NOVEMBERBEN

ÁJLÁVJÚ RELOADED, FESZTIVÁLDÖMPING ÉS VENDÉGJÁTÉKOK NOVEMBERBEN

Az októberi két bemutató (Leenane szépe, Upor László rendezésében és a Gyulay Eszter által színpadra állított Piszkos meló) után, novemberben Elżbieta Chowaniec Gardéniája és Borbély B. Emília egyénije, a mady-baby mellett a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház újra műsorra tűzi Puskás Zoltán nagy sikerű muscaljét az Ájlávjút.

A társulat a bukaresti Országos Színházi Fesztiválon (FNT) kezdte a novembert, hiszen Koltai M. Gábor nagy sikerű Gardénia előadása, mely az idei nagyváradi Rövid Dráma Fesztiválon is elismerésben részesült, november 2-án és 3-án este a bukaresti Nottara Színházban vendégszerepelt. A Tokai Andrea, Borbély B. Emília, Lőrincz Rita és Tar Mónika szereplésében bemutatott előadás négy nő és négy generáció története, innen a közeli Krakkóból, Lengyelországból, Közép-Európából. Egy szelet közép-európai történelem, négy portré és egy nemzedékről nemzedékre öröklődő sors, akár egy görög tragédiában. Bőröndjükben a történelem, bennük az örök, egyszerre iszonyú és mégis csodálatos Nő. Az előadást november 11-én tekintheti meg a temesvári közönség, a Temesvári Állami Német Színház által szervezett Eurothalia színházi fesztivál keretein belül.

November 7-én este a színház Stúdió termében ismét látható lesz az idei évadban elsőként bemutatott előadás a Leenane szépe, Upor László rendezésében. Leenane aprócska ír település, ahol a történetek éppen olyanok, mint bárhol máshol és ahol Mag és Mauren, az évek óta egymás idegeit nyúzó, boldogtalan anya és lánya is, éppen olyan önzően szeretve és egymást mégis állandóan gyűlölve élnek, mint bárhol máshol. Őszintén remélem, – mondja a darab rendezője Upor László – hogy a legdrámaibb fordulatokat-mozzanatokat a néző legfeljebb hírből ismerheti, ugyanakkor ritka köztünk az olyan szerencsés-balszerencsés, aki a kilátástalanul egymásra utalt szereplők gyötrelmeit és kapcsolataik különös, mély szépségét sosem tapasztalta a maga bőrén. Leenane itt van tehát, és mi Leenane-ban is ott vagyunk.

November 16-án még mindig a nőké a főszerep. Borbély B. Emília mady-baby című egyéni előadása lesz majd látható, B. Fülöp Erzsébet rendezésében. A monodráma három román fiatalról szól és az önfeláldozásról. Egy nehéz körülmények között élő, bukaresti lányt, Voicu, az Írországban élő barátja rávesz, hogy költözzön ki hozzá. A repülőtéren Mady találkozik Bogdánnal, együtt utaznak és a továbbiakban hármójuk sorsa egybefonódik. A fiúk önmegvalósításról szóló harcában, a lány eszközzé, majd áldozattá válik. Mady története, egy feltámadástörténet, a jóság és bűn, az alászállás és megváltás, az önzés és áldozathozatal krónikája.

Két nappal később november 18-án, majd 26-án a Harold Pinter szövege nyomán született Piszkos meló lesz újra megtekinthető. A Gyulay Eszter rendezte előadás egyfajta paradox bűn és bűnhődés történet, melynek középpontjában két férfi barátsága áll Aszalos Géza és Kocsárdi Levente előadásában, egy olyan szélsőséges szituációban, ahol nem lehet nem dönteni, viszont bárhogy döntenek, rosszul döntenek.

Másnap, november 19-én a színház ismét műsorra tűzi a 2009-ben bemutatott Ájlávjú című nagy sikerű musicalt, Puskás Zoltán rendezésében. Mindent, amit bárki valaha is titkon gondolt, de félt beismerni a randizásról, romantikáról, házasságról, szeretőkről, férjekről, feleségekről, ebben a musicalben megtalálja. A zenés mű a „kapcsolat” mindennapi rejtvényére kínál megoldást, megmutatva annak igazságait és a körülötte keringő mítoszokat. A revü tisztelettel adózik azoknak, akik szerettek és vesztettek, akik orra buktak a szerelem ajtajának küszöbén és azoknak, akik nem féltek megkérdezni: „Szia! Mit csinálsz szombat este?”

Ezt követően, folytatva az októberben megkezdett vendégszerepléseket, ismét útra kel a színház. November 22-én a társulat a budapesti Katona József Színházban vendégszerepel  Pintér Béla – Darvas Benedek Parasztoperájával, melyet Szikszai Rémusz rendezésében mutattak be a 2012/2013-as évadban és azóta is nagy sikerrel játsszák a temesvári színpadon. November 25 és 29 között pedig a Hajdu Szabolcs rendezte Békeidő lesz megtekinthető a szabadkai Desiré-, illetve a budapesti Kortárs Dráma Fesztivál keretein belül.

A temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház két meghívott vendégjátékkal zárja a novembert. A Nagyvárad Táncegyüttes táncos mesejátéka, a Bambuc ördög és a Fekete sáfrán című felnőttmeséje lesz megtekinthető november 30-án, a színház Nagytermében.