Adventi rendezvénysorozattal készül a Lilliput Társulat

Adventi rendezvénysorozattal készül a Lilliput Társulat

Különleges adventi rendezvénysorozattal készül az ünnepekre a Szigligeti Színház Lilliput Társulata. A Nagyváradi Római Katolikus Püspökség adventi gyertyagyújtásához kapcsolódva, a társulat advent minden szombatján – november 26-án, illetve december 3-án, 10-én és 17-én – gólyalábas felvonulással hívja Nagyvárad lakóit, hogy együtt hangolódjanak az ünnepre.

            A négyalkalmas karácsonyváró rendezvénysorozatot Dió Zoltán, az Ort-Iki Báb- és Utcaszínház alapítója koordinálja. A Lilliput Társulat tagjai és a debreceni Ort-Iki művészei mellett a Szigligeti Tanoda tanoncai is részt vesznek a felvonuláson, ahol kórusként működnek majd közre.

            Fontos, hogy a felvonuló gólyalábas és gyalogos színészekhez, zenészekhez bárki szabadon csatlakozhat, kísérheti őket az útvonalon.

            A menetek az Árkádia színháztól indulnak, célállomásuk pedig a római katolikus püspöki palota kertje. Az indulás minden alkalommal a Fő utcán, a Barátok temploma előtt halad el, majd 17:45 körül érkezik a palotakertbe, ahol a felvonulók a püspökség hagyományos adventi gyertyagyújtásán vesznek részt, amely 18:00 órakor kezdődik Advent mind a négy szombatján.

            A Lilliput Társulat minden alkalom előtt külön közli majd a következő szombat tematikáját, illetve azt, hogy hol, milyen állomásokon lehet a menethez csatlakozni.