
Adománygyűjtés a marosvásárhelyi színházban
A Marosvásárhelyi Nemzeti Színház az előző évek hagyományához híven, immár hetedik alkalommal szervezi meg az Osszuk meg az ünnep örömét című kampányt, melynek keretén belül a Színház művészei a nézőkkel összefogva próbálják szebbé tenni a rászoruló gyermekek karácsonyát.
Az adakozó kedvű nézőknek és a társulatok tagjainak köszönhetően tavaly több köbméter adomány gyűlt össze. Idén újból a Szent Erzsébet Egyesületet kívánják segíteni, melynek családias típusú házaiban Pál atya ferences szerzetes gondozásában árva, félárva vagy elhagyott gyermekek élnek.
A Színház munkatársai leginkább tartós élelmiszert (lisztet, cukrot, olajat, rizset, száraztésztát, konzervet, édességet) gyűjtenek, melynek a gyermekközösségek hosszabb távon is hasznát vehetik.
Az adományokat 2017. november 29., szerda és december 14., csütörtök időszakban lehet elhelyezni a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház nagytermi és kistermi bejáratainál, valamint a Tudor negyedbeli és a Dózsa György utcai Merkúr üzletekben található gyűjtőládákba.
Az adományokat „Pál atya gyermekei” a december 19-én tartandó színházi foglalkozás alkalmával veszik majd át a művészektől.
A Színház munkatársai a megajándékozott gyermekek nevében is köszönetet mondanak mindazoknak, akik idén is bekapcsolódnak az Osszuk meg az ünnep örömét – 2017 kampányba, valamint a Merkúr üzletláncnak az együttműködésért!