A világ szélei – IFeszt.blog 2.

A Szatmáron zajló 8. Interetnikai Színházi Fesztiválon a Játéktér Mentor-programja is jelen van; a műhelymunka keretén belül kolozsvári és marosvásárhelyi teatrológus hallgatók írnak fesztiválblogot – ebből közlünk írásokat.

Fotó: Czinzel László

Kelemen Roland: Politikai pornográfia

Egy nő intimitásának, szabadságának, gyermekének, szerelmének, lényegében mindenének elvesztése körvonalazódik a szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulata által színre vitt, a Visky András által írt és rendezett Pornó című előadásban.

Első benyomást az előadásról maga a cím kelt a befogadó közönségben: Pornó – egy meztelenül obszcén és érzelmek nélküli kép rajzolódik ki az elme falán, de evidens módon kijelenthető, hogy az előadás ezt a jelentést dönti romokba, töri szilánkosra, hiszen a darabnak semmilyen kapcsolata nincs az alapjában vett pornográfia vagy erotika fogalmaival.

Rögtön az előadás hajnalától egy fiatal színésznő (Albert Csilla) játéka és egy mozdulatlan zenész (Antal Attila) nagybőgőjének dallama tölti be Fornvald Gréti által elképzelt, letisztult, tágas és majdhogynem üres térkompozíciót, amiben a fellelhető díszletelemek nagy részének realista jellege elenyésző, inkább jelképként funkcionálnak. Ilyen jelkép a magasba függesztett íróasztal, ami egy felsőbb intézményre utal – ebben az esetben a titkosszolgálat, az embereket követő szerv jelképeként definiálható. A háttérként szolgáló fehér filmvászon a színdarab talán legfontosabb kelléke, hiszen lehetőséget kínál arra, hogy különböző, kimondottan a produkcióhoz forgatott dokumentumfilm jellegű felvételeket – amikben Pornó fedőnéven említik a „célszemélyt”, aki szabadtéri előadásokat tart az utca gyerekeinek – vetítsenek az előadás adott pontjain. A teljes írás itt olvasható.

Sorbán Csenge: X az űrlapon

Mit is jelent romaként élni Romániában? Egy ikszet az űrlapon az „egyéb etnikum” rubrikában? Meg lehet egyszerre felelni a hagyományoknak és saját magunknak? Mennyire kell meghatározza az életünket az, hogy milyen a bőrünk színe? Ha nem öltözünk és viselkedünk úgy, ahogy elvárják tőlünk, már nem is lehetünk büszkék az identitásunkra?

A Giuvlipen Színház Mihai Lukacs rendezésében egy kabaré keretein belül bontja le kíméletlenül a roma nőkhöz fűződő vélt és valós sztereotípiákat. A Gadjo Dildo című román nyelvű előadás egy negatív megítélésű, szigorú hagyományokkal rendelkező kisebbségben mutatta be, mit jelent másodrendűnek lenni; mit jelent egy kisebbségben is kisebbséginek lenni, pl. leszbikus nőként, vagy egyáltalán nőként. Milyen két világ közé beszorulni, amikor azért kell megfelelned szabályoknak, nehogy összezavard mások világképét. Hogyan legyenek egyszerre forróvérű, igéző tekintetű, de szüzességüket megőrzőek a lányok? Ha nem vagy szép, akkor teljesen értéktelen vagy? Ha bántanak, az a te hibád, mivel a külsőd túlságosan is vonzó vagy kihívó? Milyen nőnek lenni, milyen roma nőnek lenni? A teljes írás itt olvasható.

Bogya Tímea Éva: Senki nem mondja meg

Hogyan élhetünk? Mi a normális? Mi a helyes? Kik vagyunk? Ezekkel és hasonló, ki nem mondott kérdésekkel találkozunk a szatmáriak Manka című előadásában, aminek szerzője és rendezője Hatházi András.

A művelődési ház letűnt szocialista világot idéző nagytermének a színpadán kell végigmenjen a néző, hogy a székéhez érjen. Egy hatalmas vetítővászon választja el teljesen a nagytermi nézőteret a színpadtól (közepén egy ajtóval): ezen szöveg fut, és ugyanezt a szöveget egy ajtókeretben ülő színésznő hangosan is olvassa. Ilyen mondatok hangzanak el, mint pl.: „Az embernek személyiségre is szüksége van.” A játék terében öt ajtó látható a hozzá tartozó falak nélkül, lakóival, a mögöttük várakozó színészekkel. A felolvasásnak van egy bizonyos szentsége, szertartásossága. Majd megjelenik egy férfi Harag György társulatos pólóban, csendesen kislisszol azon az ajtón, ahol a nézők jöttek be, és ránk zárja. Azt hinnénk, most kezdődik az előadás, de már rég megkezdődött. A teljes írás itt olvasható.

Zétényi Karolina: Élvezhető abszurd

A Tündéri című előadásban, amely az Aradi Kamaraszínház és a békéscsabai Jókai Színház koprodukciójaként jött létre, Theo Herghelegiu román kortárs drámáját minimál-szürreális musicalként dolgozták fel az alkotók.

Két öltönyös férfit látunk a térben, akik bennrekedtek valahol, nem tudni pontosan, hol és miként, mindenesetre nem találják az ajtó kulcsát, a kiutat. A helyzet abszurd: a szűk kifutóra szorult két férfi, várakozik valamire, és a helyzetben nem történik változás, becketti a szituáció. Egymást okolják a szorult helyzet miatt, idegességüket fokozza, hogy egyiküknek sürgősen vizelnie kell. Míg próbálnak kezdeni valamit a helyzetükkel, váratlanul és indokolatlanul egy piros kombinéba öltözött csinos nő bukkan fel közöttük. Ez a nő teli van ellentmondásokkal: halottnak hiszik, de meleg a teste; eszméletlen, de néha mégis felül, megszólal, énekel. Ennek ellenére úgy tűnik, sehogy sem lehet életre kelteni. Sőt, az egyik, álmodozásra hajlamos férfi (Harsányi Attila), aki közelebb kerül a nőhöz, azt is észreveszi, hogy bizony nincsen nemi szerve. Később a nő mégis szexre ajánlja fel magát, mert bevallása szerint neki ez a szakmája.Az álmodozó férfi bevallja a másiknak azt a gyerekkori vágyát, hogy találkozhasson egy tündérrel – szerinte ez a vágya most teljesült. A teljes írás itt olvasható.