A tánc világnapja a Szigligetiben

A tánc világnapja a Szigligetiben

Április 29-én tánc világnapi rendezvényeket szervez a Szigligeti Színház Nagyvárad Táncegyüttese. Az események között workshop, néptánc-oktatás, valamint gyermekeknek és felnőtteknek szóló táncház is helyet kapott.

A tánc világnapi megmozdulásokat 11 és 13 óra között a Kerekes Dalma és Tőkés Imola által vezetett, Testtudat tréning nevű foglalkozás nyitja, amelynek során a résztvevők játékos formában ismerkedhetnek a mozgásszínház alapvető formáival. 14 és 16 óra között  néptáncoktatással várják az érdeklődőket a táncegyüttes művészei: 14 és 15 óra között Forgács-Popp Jácint és Szabó Enikő Ágnes tanítanak mezőségi táncokat, 15 és 16 óra között pedig a bukovinai székely silladri nevű férfi tánc alapjait sajátíthatják el, Brugós Sándor Csaba vezetésével. A workshopokra a helyek száma korlátozott, ezért előzetes regisztráció szükséges a nagyvaradtancegyuttes@gmail.com címen.

Délután 17 órától a Nagyvárad Táncegyüttes és a Csillagocska Néptáncegyüttes tart gyermektáncházat Forgács Zsombor és Szerefi Ilona moderálásában, 19 órától pedig felnőtteknek szóló, oktatással egybekötött táncház zárja az eseményeket.

A tánc világnapi rendezvénysorozatnak a Szigligeti Stúdió ad otthont. Az eseményekre a belépés díjtalan.