A Tamási Áron Színház októberi játékrendje

A Tamási Áron Színház októberi játékrendje

Immár a  Tamási Áron Színház második bemutatóját  láthatja a közönség: az ’56-os emlékparkban színpadra vitt VII. Olivér után október 9-én és 10-én a Radu Afrim által írt és rendezett Amikor telihold ragyog a turkáló felett című produkciót mutatják be a Nagyteremben színpadra épített nézőtér előtt. Az előadás június és július folyamán készült, mialatt a társulat a Múzeumkertben játszotta a szabadtéri előadásokat, és a járványügyi korlátozások miatt benti előadás megtartására még nem volt lehetőség.

Az új bemutató mellett ismét alkalmuk nyílik azon előadások játszására, amelyeket a megszorítások miatt nem volt lehetőségük játszani. Mivel egyelőre csak kis létszámú közönség előtt tud a társulat játszani, minden előadás többször van műsorra tűzve.

október 9., 19:00 – Nagyterem, színpadra épített nézőtér – BEMUTATÓ
október 10., 19:00 – Nagyterem, színpadra épített nézőtér – BEMUTATÓ
október 13., 19:00 – Nagyterem, színpadra épített nézőtér
október 20., 19:00 – Nagyterem, színpadra épített nézőtéroktóber 21., 19:00 – Nagyterem, színpadra épített nézőtér
Amikor telihold ragyog a turkáló felett
Írta és rendezte: Radu Afrim

október 11., 19:00 – Háromszék Táncstúdió
október 17., 19:00 – Háromszék Táncstúdió
Sírunk, nevetünk
Rendező-koreográfus: Góbi Rita
Az M Studio előadása

október 15., 19:00 – Kamaraterem
október 16., 19:00 – Kamaraterem
október 18., 19:00 – Kamaraterem
október 22., 19:00 – Kamaraterem
október 23., 19:00 – Kamaraterem
Gogol: Kártyások
Rendező: Zakariás Zalán

október 16., 19:00 – Háromszék Táncstúdió
október 24., 19:00 – Háromszék Táncstúdió
LIFT – boys will be boys
Rendező-koreográfus: Fehér Ferenc
Az M Studio előadása

október 22., 19:00 – Háromszék Táncstúdió
Tangaj Collective:
Roots and Routes
táncfilm vetítés


október 23., 19:00 – Háromszék Táncstúdió
Tangaj Collective:
Daughters
Koreográfus: Simona Deaconescu

október 25., 19:00 – Nagyterem, színpadra épített nézőtéroktóber 27., 19:00 – Nagyterem, színpadra épített nézőtér
Móricz Zsigmond Barbárok és Az utolsó betyár c. novellái alapján:
Barbárok
Rendező: Hegymegi Máté

október 29., 19:00 – Kamaraterem
október 30., 19:00 – Kamaraterem
Ivan Viripajev: Illúziók
Rendező: Pálffy Tibor

A Tamási Áron Színház felhívása:

Színházunk tevékenysége felfüggesztésének elkerülése végett kérjük kedves közönségünket, hogy továbbra is tartsa be a járványügyi előírásokat.

A törvény értelmében mindannyiunk közös felelőssége a vírus terjedésének megakadályozása, ami a következő szabályok betartásával érhető el:

  1. A törvény értelmében a bejárat előtt kötelező a hőmérséklet megmérése és a kézfertőtlenítés. Nem áll módunkban beengedni azokat, akiknek a testhőmérséklete meghaladja a 37,3 Celsius-fokot, illetve akiknél a betegség egyéb tünetei (köhögés, tüsszentés, orrfolyás) észlelhetők. Megkérjük azon nézőinket, akik betegnek érzik magukat, ne jöjjenek az előadásra.
  2. Kérjük, előadás után a kijelölt útvonalon hagyják el a nézőteret, mely nem azonos a bejárati útvonallal.
  3. Kötelező a szájmaszk helyes viselete (úgy, hogy eltakarja az orrot és a szájat) a beengedéstől kezdődően az előadás teljes időtartamán át, a helyszín elhagyásáig! A használt maszkok számára fedeles szeméttárolót bocsátunk közönségünk rendelkezésére.
  4. A torlódás elkerülése végett kötelező a személyek közötti 1,5 méteres távolság betartása!
  5. A nézőtéren minden két elfoglalt hely között kötelező fenntartani egy üres helyet. Az üres hely betartása abban az esetben nem kötelező, ha egy felnőtt maximum két 12 év alatti kiskorú gyereket kísér. Azonban pillanatnyilag nincs gyerekelőadás a repertoárunkban.
  6. Kizárólag a jegyen feltüntetett helyet lehet elfoglalni.
  7. Fenntartjuk az állandó ellenőrzési jogot mind a maszk helyes viseletét, mind a kötelező távolság betartását illetően.
  8. Minden előadás előtt fertőtlenítjük a nézőteret.

Jegyáraink a tavalyi évadhoz képest nem változtak. Továbbra is érvényben vannak a nagycsaládosoknak szóló kedvezményes jegyeink, melyeket a nagycsaládos kártya felmutatásával lehet megvásárolni. A színházat támogatni akaró nézőink ebben az évadban is vásárolhatnak mecénás bérletet, mely előzetes helyfoglalást követően továbbra is érvényes a Tamási Áron Színház, az M Studio Mozgásszínház és Cimborák Bábszínház produkcióira, a szilveszteri ünnepi előadásra és a meghívott produkciókra. A bérlet ára az elmúlt évadokhoz képest nem változott. Ezúton is köszönjük a múlt évad mecénásainak az odaadó támogatását.

Javasoljuk, hogy aki teheti, online váltson jegyet a biletmaster.ro weboldalon, viszont ha erre nincs lehetőség, várjuk Önöket a Központi Jegyirodába, melynek nyitvatartási rendje hétfőtől csütörtökig 9-16 óra között, míg pénteken 9-től 13 óráig, illetve előadások előtt egy órával a helyszínen.

Mindannyiunk egészségének megőrzése érdekében szíveskedjenek betartani a járványügyi előírásokat.

Forrás: Tamási Áron Színház