A PÁL UTCAI FIÚK TALÁLKOZÁSA A KÖZÖNSÉGGEL

A PÁL UTCAI FIÚK TALÁLKOZÁSA A KÖZÖNSÉGGEL

Székelyföldi iskolák tanulói is részt vettek 2015. június 4-én a A Pál utcai fiúk című nagysikerű ifjúsági előadáson a Marosvásárhelyi Nemzeti Színházban. A Gyergyószentmiklósról, Székelykeresztúrról, Városfalváról, Homoródszentpálról és  Sepsiszentgyörgyről érkezett elemi, gimnáziumi és líceumi osztályok tanulói az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Magyarország) által támogatott projekt keretében voltak részesei a kulturális kirándulásnak.  Hargita és Kovászna megyei településekről összesen 180 gyerek tekintette meg Molnár Ferenc népszerű regényének színpadi változatát. Megérkezésük után a tanulók egy rövid bemutató során megismerkedtek az intézménnyel és a Tompa Miklós Társulat tevékenységével. Az előadást követően közönségtalálkozóra került sor, amelyen jelen voltak a szintén iskolás korú szereplőgárda tagjai, Vidovszky György rendező, László Csaba színművész, valamint a színház marketing osztályának munkatársai. A jó hangulatú, fesztelen beszélgetés során a diákok és tanárok érdeklődő kérdéseire frappáns válaszok érkeztek. A vendégek élményekkel feltöltődve búcsúztak a produkció résztvevőitől. A színháziak pedig jövőre is visszavárják őket.