A Nyugat hőse a Csíki Játékszín műsorán

A Nyugat hőse a Csíki Játékszín műsorán

A Csíki Játékszín május 10-13 között két alkalommal játssza  A John Millington Synge  A Nyugat hőse című tragikomédiáját Visky Andrej rendezésében. Május 11-én, pénteken a Hamlet bérleteseket, míg május 13-án, vasárnap a Liliomfi bérleteseket várja a csíki társulat a nézőtérre. Mindkét este 19 órától kezdődik az előadás. A bérletes előadásokra a fennmaradó helyek függvényében jegyek is válthatók. Helyfoglalásra a 0266-314472-es vagy a 0751-039026-os telefonszámokon van lehetőség.

A cselekmény Nyugaton játszódik, vagyis Írország legnyugatibb csücskében, mindentől távol. Az alkoholgőzös szereplőkkel benépesített országúti kocsmába titokzatos, furcsa idegen érkezik. Nemsokára mindenki legmélyebb csodálatát és tiszteletét váltja ki azzal, hogy elmeséli: kettéhasította az apja koponyáját. Ettől a ponttól kezdve a tett elkövetője egyre jobban elrugaszkodik a valóságtól, hallgatósága pedig egyre többet hajlandó elhinni neki, mindaddig, amíg a kocsmaajtón belép egy másik idegen.

Miért van szükségünk sztárokra, ikonokra, és hogyan jellemeznek ők bennünket? Milyen világ az, ahol egy fikcionált, divatos identitást kell felvennünk ahhoz, hogy valakivé váljunk? Van-e esélye az őszinte emberi kapcsolatoknak ott, ahol az anyagi érdekek mindenek fölött állnak, és az alkohol eltorzítja az embert kívül-belül? Van-e esélye a szerelemnek?

John Millington Synge

A Nyugat hőse

Fordította: Nádasdy Ádám

Cristopher Mahon, becenevén Christy: PUSKÁS LÁSZLÓ

Öreg Mahon, az apja: FÜLÖP ZOLTÁN

Michael James Flaherty, kocsmáros: GIACOMELLO ROBERTO

Margaret Flaherty, becenevén Pegeen, a lánya: RÁDULY BEÁTA

Shawn Keogh, Pegeen másod-unokatestvére: VASS CSABA

Özvegy Quinné: FEKETE BERNADETTA

Philly O’Cullen: KOSZTÁNDI ZSOLT

Jimmy Farrell: KERESZTES SZABOLCS

Sara Tansey: BOKOR ANDREA

Susan Brady: SÁNDOR ANNA

Konferanszié: BILIBÓK ATTILA

Rendező: VISKY ANDREJ

Díszlet- és jelmeztervező: KUPÁS ANNA

Dramaturg: BERTÓTI JOHANNA

Zeneszerző: BOCSÁRDI MAGOR

Az előadás az Emberi Erőforrások Minisztériuma és a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával jött létre.

 

Az alkotókról:

Visky Andrej, Kolozsváron élő, szabadúszó rendező

Legfrissebb rendezései között vannak a Menekülők című történelmi dráma (Csokonai Színház, Debrecen), Carlo Goldoni Terecske című komédiája (Északi Színház Harag György Társulat, Szatmárnémeti), illetve Csehov Három nővérének egy kortárs adaptációja (Theater Y, Chicago). Andrej alapító tagja a kolozsvári székhelyű Váróterem Projekt Független Társulatnak, ahol színészként és rendezőként egyaránt tevékenykedett. Tanulmányait a Yale School of Drama rendezői szakán (mesteri fokozat) és a Babeș-Bolyai Tudományegyetem Színház és Televízió Karának színművészet szakán végezte el (mesteri fokozat).

Bertóti Johanna, dramaturg, előadó, műfordító

2009-ben teatrológia szakon végzett a kolozsvári Babeş-Bolyai Tudományegyetem Színház és Televízió Karán, majd 2011-ben a marosvásárhelyi Művészeti Egyetem drámaírás mesterképzőjén.

A kolozsvári Váróterem Projekt társulat számos előadásában dolgozott dramaturgként, zeneszerzőként, zenészként. Emellett Szatmárnémetiben és Marosvásárhelyen vett részt színházi munkákban. Verseket zenésít meg, amelyeket egyéni koncertjein, illetve különböző fesztiválok alkalmával ad elő. Ideje egy részét írással és műfordítással tölti.

Kupás Anna, díszlet- jelmeztervező

2013-ban végzett a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem látványtervező szakán. Negyedik alkalommal dolgozik a Csíki Játékszínnel. A Képmutatók cselszövésének a díszletét tervezte, és a Háry János valamint az Erdő című előadások díszlet-jelmeztervezője volt.

A kolozsvári Váróterem Projekt független színházi társulat tiszteletbeli tagja, ahol önkéntesen segíti a független társulatot látványtervezői munkájával.

Öt éve színházi látványtervező, ez idő alatt huszonhat produkcióban dolgozott, tizenöt rendezővel, tíz városban.

Bocsárdi Magor, zeneszerző

Az utóbbi időszakban több előadásnak és filmnek írt zenét. Zenei pályafutása egészen a gyerekkoráig nyúlik vissza, amikor első osztályosan hegedülni kezdett, majd tanulmányait a kolozsvári zeneakadémián folytatta. A hegedű mellett pár éve önállóan trombitálni is tanul.

A színházi zeneszerzéssel körülbelül másfél éve véletlenszerűen kezdett el foglalkozni és azóta Erdélyszerte számos produkcióban közreműködött. A színházi zeneszerzés mellett, a sZempöl zenekarban engedheti szabadjára kreatív energiáit, melynek alapító tagja és frontembere. Zenei tanulmányai mellett a Sapientia egyetem filmrendezés szakát is elvégezte.