A nőuralom – Felolvasó-színházi bemutató a temesvári színházban

A nőuralom – Felolvasó-színházi bemutató a temesvári színházban

A temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház szeretettel vár minden érdeklődőt a május 16-án bemutatásra kerülő A nőuralom című felolvasó-színházi előadására.

Szigligeti Ede A nőuralom című klasszikus vígjátéka, melyet a Teleki drámaíró pályázatra nyújtott be, 1862-ben került először bemutatásra. Bayer József színháztörténész így ír róla: „… nincs Szigligetinek vígjátéka, mely oly egységesen jó hatást gyakorolna, mint a Nőuralom. Jellemvígjáték, melyen ha költészet áradna el, ő jelezné a legnagyobb magaslatot minden tekintetben, amit koráig a jellemvígjáték a magyar drámairodalomban elért.”

A kor  egyik legkiemelkedőbb és elsöprő közönségsikert arató alkotása Temesváron első ízben 1875 szeptember 22-én került bemutatásra, a budapesti Nemzeti Színház előadásában. Ez volt az akkor még Ferenc József nevét viselő temesvári színház avató előadása.

140 évvel később a temesvári magyar színház ismét műsorra tűzi az előadást, ám ezúttal felolvasó-színházi formában kerül bemutatásra a Bánsági Magyar Napok keretén belül. Műfaját tekintve a Nőuralom szalonvígjáték, és ez nemcsak a műben meghatározott helyszínt és a díszletet jelenti, hanem a hangütést és a szereplők körét is. Két házaspár és egy jegyespár férfi- és nőtagjainak játszmáit követhetjük nyomon a történet során.

Az előadásra május 16-án, este 7 órától kerül sor a színház Nagytermében. A színpadon Aszalos Gézát, Borbély B. Emíliát, Csata Zsoltot, Lőrincz Ritát, Molnár Bencét és Simó Emesét láthatják az érdeklődők.