A marosvásárhelyi társulat búcsúja Vitályos Ildikó színművésznőtől

A marosvásárhelyi társulat búcsúja Vitályos Ildikó színművésznőtől

A Marosvásárhelyi Nemzeti Színház közössége mély megrendüléssel búcsúzik

VITÁLYOS ILDIKÓ

színésznőtől, az erdélyi magyar színjátszás kiemelkedő egyéniségétől,

aki 2018. február 8-án az öröklétbe távozott.

Vitályos Ildikó 1935-ben született Erzsébetvárosban. Gyermekévei Marosvásárhelyen teltek, ahol az elemi osztályokat a református leányiskolában, középiskolai tanulmányait a leánygimnáziumban végezte. Zongorázni a Kultúrpalotában tanult, ezért Marosvásárhely részben magáénak is érezheti az erdélyi színjátszás egyik Nagyasszonyát.

Felsőfokú színházi tanulmányait Kolozsváron kezdte, ám mivel a Szentgyörgyi István Színművészeti Főiskola időközben Marosvásárhelyre költözött, oklevelet már itt szerzett. Pályakezdőként a nagyváradi Állami Színházhoz szerződött, művészi karrierje viszont Kolozsváron teljesedett ki, ahol  gazdag és szép pályafutása során jeles alakítások sokaságában mutathatta meg tehetségét, színes egyéniségét. Egyik felejthetetlen alakítása, a BÖSKE szerepe Bálint Tibor: Sánta angyalok utcája (rendező: Szabó József) című darabjában örökre megmarad emlékezetünkben.

Távozásával szegényebb lett az erdélyi színházi szakma.

Nyugodjon békében.

 

Marosvásárhely, 2018.02.09.