A Marosvásárhelyi Nemzeti Színház csatlakozik a „MŰVÉSZEK A MŰVÉSZEKÉRT” országos kapányhoz

A Marosvásárhelyi Nemzeti Színház csatlakozik a „MŰVÉSZEK A MŰVÉSZEKÉRT” országos kapányhoz

Az UNITER (Romániai Színházi Szövetség) 16. alkalommal hirdeti meg a Művészek a Művészekért országos kampányt, melyet fővárosi és vidéki színházi intézményekkel együttműködve valósít meg. A kampány a művészi teljesítmény jegyében felajánlott előadásokkal támogatja a segítségre szoruló színházi alkotókat, akik számára a színpad már csak egy szép emlék maradt.

A felhívás nyomán 10 bukaresti és 19 vidéki színházban a márciusi műsorrendben már megjelölték azokat az előadásokat, melyeknek a bevételei a Színházi Szolidaritási Alapot fogják gazdagítani, amely alapot célirányosan az egészségügyi és megélhetési problémákkal küzdő művészek segélyezése szándékával hoztak létre.

A Marosvásárhelyi Nemzeti Színház mindkét tagozata a Tompa Miklós Társulat és a Liviu Rebreanu Társulat egy-egy előadással vesz részt a kampányban.

–           Liviu Rebreanu Társulat – 2017. március 15., szerda 19.00 óra, Nagyterem

            Mihail Sebastian: Steaua fără nume / A névtelen csillag, rendező Erwin Şimşensohn

–           Tompa Miklós Társulat – 2017. március 30., csütörtök 19.00 óra, Nagyterem

            Radu Afrim Retromadár blokknak csapódik és forró aszfaltra zuhan, rendező: Radu Afrim

A jegyek értékesítéséből származó összegeket a Művészek a művészekért kampány keretében a Színházi Szolidaritási Alap számlájára fogják utalni.