
A kaukázusi krétakör a Szigligeti Színházban
Ismét Nagyváradon lesz látható Bertolt Brecht klasszikusa, A kaukázusi krétakör. A novemberben nagy sikerrel bemutatott, azóta számtalan hazai turnén és Magyarországon is vendégeskedő produkciót február 20-án, 19 órától tűzi műsorára a Szigligeti Színház.
A történet középpontjában Gruse szolgálólány története áll, aki polgárháborús időkben megmenti a kormányzó gyermekét, akit sajátjaként nevel. A bibliai Salamon példázatát idéző cselekmény a szeretet és a jóság embertelenség felett aratott győzelmét hirdeti. Az előadásban a Szigligeti Társulat tizenhat színművésze lép színpadra, őket egy háromfős zenekar kíséri. Bertolt Brecht és Paul Dessau színművét Anca Bradu rendezésében láthatja a nagyváradi közönség.
A február 20-ai eseményen részt vesz a magyarországi Színházi Kritikusok Céhe küldöttsége, illetve a Román Színházi Szövetség válogatóbizottsága is.
Az előadásra jegyek már kaphatók a színház jegypénztárában (nyitva hétfőtől péntekig 14-19 óra között, illeve egy órával az előadások előtt), valamint online, a www.biletmaster.ro oldalon.
Kombinált jegyek
A Szigligeti Színház felhívja az érdeklődők figyelmét, hogy a február 17-én, 19 órától kezdőd Solus Christus vendégprodukcióra, illetve a február 20-án, 19 órától tervezett A kaukázusi krétakör című előadásra a zsöllyébe és az erkélyre kedvezményes, 35 lejes árú kombinált jegyek válthatók.