
A JÁTÉKTÉR 2018. TÉLI SZÁMA
A Játéktér téli számában két független színházi előadásról: a kolozsvári Váróterem Projekt Fishez és a marosvásárhelyi 3G Színház Vitéz Mihály című előadásairól olvasható kritika. Emellett Hegyi Réka a kolozsváron megrendezett Puck Báb- és Marionettszínházak Nemzetközi Fesztiválról írt kritikai beszámolót. A sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház 70. évfordulója kapcsán Nászta Katalin készített hosszú, retrospektív interjút Bocsárdi Lászlóval, a színház igazgatójával, aki a Figura létrejöttéről, a Sepsiszentgyörgyre való átköltözésről, a kezdeti évekről mesél a saját színházi gondolkodásával átszőve a történeti visszatekintést. A László Judittal, a Kolozsvári Állami Magyar Színház volt főügyelőjével készített interjún keresztül hasonló módon nyerünk betekintést a kolozsvári színház fontos korszakába, de épp annyira az ügyelői munka szerepkörébe is. Tanulmány olvasható az operett műfajáról, valamint recenzió a Párhuzamos világok c. kortárs drámaantológiáról, amely műhelymunka során készült drámai szövegeket tartalmaz.
A lapszám külön tematikus blokkban foglalkozik a roma színházzal és ennek mentén a színházi reprezentáció problémáival. Az összeállításban roma színházi alkotókkal – Fekete Lovas Zsolttal, Alina Șerbannal, Balogh Rodrigóval, Moca Rudival – készült beszélgetések olvashatók. Ezek mellett Mihai Lukács írt esszét a bukaresti Giuvlipen Társulattal közös munkáinak a rendezői és színházi tapasztalatairól, a berlini Gorkij Színházban látható, több országból származó roma alkotók részvételével készült Roma Armee c. előadásról Carla Weingarten írt. Alina Șerban talán egyik legismertebb előadásának szövegét, A felelősségem tudatában kijelentem című drámáját Adorján Beáta fordításában közöljük.
A téli számunk tartalma itt elérhető: Játéktér 2018. tél