A Groundfloor Group és a HODWORKS két kortárs táncelőadást mutat be az Ecsetgyárban
A Groundfloor Group két különleges táncelőadással várja a nézőket 2013 február 25-én és 26-án, az Ecsetgyár Stúdiójába. Hétfőn, február 26-án, idén először, lesz látható a Groundfloor Group nagysikerű produkciója a DIVÁK, főszerepekben Kézdi Imola, Albert Csilla és Vass Zsuzsanna. Az egyedi táncesemény kedden, február 26-án folytatódik a budapesti HODWORKS AHOGY AZT AZ APÁM ELKÉPZELTE című előadásával.
A HODWORKS még sohasem járt Kolozsváron, a most bemutatásra kerülő táncelőadás a Műhely Alapítvány Jardin d’Europe nevű programjában, nemzetközi koprodukcióban valósult meg. Az előadást három alkotótárs jegyzi: az olasz Marco Torrice, a szlovák Molnár Csaba és a társulatvezető Hód Adrienn. Hármójuk eltérő mozgásvilágát közös felvetés foglalja keretbe: rákérdezni a tánc, a test és a tér kereteire – ki-ki a maga sajátos eszköztárával.
Az esemény találkozásra hívja a kolozsvári közönséget a budapesti valamint a kolozsvári kortárs táncművészet kiemelkedő alkotóival és produkcióival, így járulva hozzá a két szomszédos ország kortárs táncalkotóinak és alkotásainak a párbeszédéhez.
DIVÁK
2013.02.25., 20.00 h
Ecsetgyár – Stúdió – I. emelet
A Groundfloor Group táncelőadása
Meghökkentő utazás négy nő filmek, reklámok és női magazinok által visszafordíthatatlanul megpecsételt képzelet- és lelki világába, szembenézés a film- és szépségipar elkerülhetetlen csapdáival, mindez csipetnyi humorral és öniróniával fűszerezve.
Rendező-Koreográfus: Sinkó Ferenc
Alkotók és előadók: Kézdi Imola, Albert Csilla, Vass Zsuzsanna, Missy
Jelmezek: Bianca Imelda Jeremias
Hang: Ion Coroi
Videó: Tihamér Török
Rendezőasszisztens: Kata Bodoki-Halmen
Technikus: Attila Almási
Időtartam: 1 h
Támogatók: Administraţia Fondului Cultural Naţional, Nemzeti Kultúrális Alap (NKA), HD Heavy Duty/Dr. Martens, Continental Furn, Direct-Line Inox
AHOGY AZT AZ APÁM ELKÉPZELTE
2013.02.26., 20.00 h
Ecsetgyár – Stúdió – I. emelet
A budapesti HODWORKS táncelőadása
Csupasz tér, alig látható fényváltások, a csöndbe másodpercekre beúszó zene. Négy test és mi, a nézők, teljes kivilágításban. Nézünk és néznek.
Az előadás alkotói: Hód Adrienn, Molnár Csaba, Marco Torrice
Előadják: Cuhorka Emese, Garai Júlia, Molnár Csaba, Márcio Canabarro
Jelmezek: Artista stúdió
Fények: Wil Frikken
A Műhely Alapítvány, a Jardin d`Europe, Centre de Développement Chorégraphique, a Biennale de Danse du Val-de-Marne (fr), Hebbel am Ufer (d) és a Grand Theatre Groningen (nl) ko-produkciója
Az előadásokra a jegyek 15 illetve 10 lejes kedvezményes áron kaphatók a helyszínen, de előre is lefoglalhatják az office@groundfloor.ro e-mail címen, vagy az események FACEBOOK oldalán.
Az eseményt a kolozsvári GroundFloor Group és a budapesti Off Alapítvány szervezi, támogatója a Magyar Művészeti Akadémia.
Mindkét előadásra az Ecsetgyár első emeletén található Stúdióban kerül sor este 8 órai kezdettel. Mindenkit szeretettel várunk.