
A felfokozott egymásra figyelés jegyében- Négykezes a vonósnégyesről
A radio.string.quartet bécsi zenekar és a Reflex3 Nemzetközi Színházi Fesztivál között látszólag kevés az összefüggés. Azonban csak látszólag. A nyitókoncert ugyanis tökéletesen rezonál a fesztivál által hirdetett törekvésekre: találkozás, játék, egymásra figyelés, harmónia, kísérletezés, vakmerőség, magabiztosság.
Bernie Mallinger,Igmar Jenner, Cynthia Liao Sophie Abraham különböző zenei műfajokat és zenehallgatási kultúrákat vegyítenek, így a klasszikus zene mellett a dzsessz, a rock, valamint a pop határát súroló szólamok is felcsendültek. A nézőt mégsem engedik elvesztődni a színes hangzásvilágban, tudatosan és kreatívan vezetnek bennünket szólamaikon még a leghatározatlanabb belső utazáskor is. Van valami szférikus kitágulás a nyitányban, ami meghatározó az egész estére. A gyengéd emberi hang fuvallata és a hangszerek áramlatának egysége. Tisztelet és alázat egyértelműsége a koncert. Nem véletlenül beszélt szeretetről John Mclaughlin első albumuk méltatásakor.
A koncert alatt hallhattunk Posting Joe című műsoruk kínálatából is, mellyel Joe Zawinul osztrák dzsessz muzsikusnak szentelnek emléket. A zenekar mesterének tekinti a zeneszerzőt, kinek egyik sajátossága a bécsi dialektusú osztrák folk zene elegyítése a dzsessz zenével. Hallhattunk keringőre utaló futamokat is, újradefiniált hangzásban, és lágy átiratot a Dal című szerzeményben. Taps, taps, szív ritmusa, hárfaszerűség, lágyság, gyengédség, és a cselló mélysége az éjszakában. Álom a témája annak az átmeneti időnek, melyben a húr, vonó érzelmi telítettsége, képeket sző és belső utazásra hangol végtelen vágyakozás és életszerűség jegyében.
A kiforrott és tapasztalt vonósnégyes nem zárja ki a sebezhetőséget, a humort, sem a jelenidejűséget. Noha egyértelmű, hogy precízen kidolgozott és megkomponált zenei műveket hallunk, előadásmódjuk mégis rendkívül élő és emberi. Játszanak hangszereik minden elemével, képesek mozgásba lendíteni a teljes közönséget. Arcvonásaik olykor a befele fordulásról és a zene átható erejéről tanúskodnak, azonban sok esetben az egymásra mosolygás, a kacsintások, a közös ünneplés, az összetartozás élménye virágzik mindannyiuk tekintetében. Gyakran történeteket mesélnek, hangszereikkel válaszolnak egymásnak, továbbviszik a hangot, az érzést, a gondolatot. Mindezt a felfokozott egymásra figyelés jegyében.
A radio.string.quartet megnyitotta tehát a fesztivál programsorozatát, megteremtve egy friss, dinamikus, játékos, kortárs hangulatot. Életöröm és egymásrahangoltságot viszünk magunkkal. Már csak haladnunk kell tovább követve ezt a lelkesedést.
László Beáta Lídia és Prezsmer Boglárka