A Csíky András Alapítvány Kuratóriumának közleménye

A Csíky András Alapítvány Kuratóriumának közleménye

A 20. századi erdélyi magyar színjátszás meghatározó alakjának nevét viselő Csíky András Alapítvány tisztelettel és kegyelettel emlékezik névadójára születésnapján, augusztus 25-én.

Az Alapítvány működését felügyelő háromtagú Kuratórium – tiszteletben tartva és tovább gondolva egyedüli Alapítónk szándékát – 2024-ben művészeti díjat hozott létre, amelyet az Alapítvány Statútuma szerint arra érdemes, erdélyi színházművészeti intézményekben és független professzionális társulatoknál magyar nyelven alkotó, 35 év alatti színművészeknek ítél oda, a Díjjal járó pénzutalmat pedig az Alapítvány alaptőkéjének terhére fizeti ki.

A „Csíky András-díj 2026” odaítélése során a Kuratórium az említett intézmények, társulatok vezetőségének, művészeti tanácsainak határidőre, indoklás kíséretében elküldött jelöléseit vette figyelembe, végső döntését pedig eleve rögzített és korábban már közzé tett szabályzat szerint, kizárólag szakmai indokok alapján hozza meg. A felkérést valamennyi intézménynek elküldtük, sajtóban és online felületen nyilvánosságra hoztuk. A szabályzat értelmében most egy betűrend szerinti rövidlistát teszünk közzé:

Barti Lehel András – Figura Stúdió Színház, Gyergyószentmiklós (Bányavirág)

Csorba Kristóf György – Tomcsa Sándor Színház, Székelyudvarhely (Koponya Connemarában)

Kocsis Anna – Szigligeti Színház, Nagyvárad (Cseresznyéskert, Villámcsapottak)

Moldován Blanka – Szatmárnémeti Északi Színház, Harag György Társulat (Sopro – Suttogás a sötétben)

Tóh D. Zsófia – Csiky Gergely Állami Magyar Színház, Temesvár (Tóték, Chicago)

A díj odaítélését a Kuratórium egy Kolozsi Tibor szobrászművész által e célra készített, művészi kivitelezésű kisplasztikával és díszoklevéllel igazolja, indoklásul pedig Csíky András magas színvonalú és színháztörténeti jelentőségű munkásságát állítja példaként a fiatal színészgenerációk számára.

Végleges döntés 2026. novemberében várható.

Kuratóriumi döntés értelmében tavaly kezdeményeztük a Kossuth-díjas színművész házsongárdi sírhelyének méltó, művészi igényességű megjelölését, a művészetéhez kapcsolódó relikviák, tárgyi emlékek összegyűjtését és gondozását. Valemennyi vonatkozó szándékunk egy folyamatban lévő hagyatéki eljárás függvénye, amelynek a lezárultával mi is megtesszük az érdemi lépéseket, erről pedig a megfelelő időben tájékoztatást adunk.

Kolozsvár, 2026. augusztus 24.

Köllő Kata színikritikus, kuratóriumi elnök

Somai László József jogász, kuratóriumi titkár

Laczkó Vass Róbert színművész, kuratóriumi tag