
A Csíki Játékszín kínálata a téli ünnepekre
A Csíki Játékszín a két ünnep között, a 20. ünnepi évad keretén belül négy műsoron levő előadását bérletszünetben játssza. Tartalmas kikapcsolódásban lehet része mindazoknak az ünnepekre hazalátogatóknak és a városban vagy környékén vendégeskedőknek, akik valamelyik estéjüket a színházban töltenék. Négy különböző előadás közül választhatnak, egy monodrámát, egy zenés vígjátékot, egy vígjátékot és egy operettet tűzött műsorra ez alkalomból a csíki társulat.
Háy János: A HALOTTEMBER
monodráma
A Csíki Játékszín december 27-én, csütörtökön 19 órától a a Hunyadi László Kamarateremben játssza Háy János monodrámáját A halottembert.
A történet egy édesanyáról szól, aki gyermekét egyedül neveli, mert férje a fronton harcol már hosszú ideje. Majd jön két levél. Az egyikben maga az édesapa ír családjának, míg a másik a halálhírét hozza.
Temetés, gyász és özvegyi élet vár főszereplőnkre, aki nem akar mást, csak helytállni.
Pierre Barillet-Jean Pierre Grédy: A KAKTUSZ VIRÁGA
zenés vígjáték
December 28-án, pénteken 19 órától az előző évad közönség kedvencét, a francia zenés vígjátékot, A kaktusz virágát nézheti meg a közönség a Csíki Játékszínben.
A párizsi sztárfogorvos és szájsebész, Julien nők sokaságát bolondítja magába. Hogy ne kelljen lehorgonyoznia egyik kalandja mellett sem, gyűrűt húz és háromgyermekes családapaként mutatkozik be a hölgyeknek. Így találkozik a húsz évvel fiatalabb Antoniával, akinek kész lenne megkérni a kezét is, de ahhoz előbb el kell válnia a kitalált feleségétől. A lelkiismeretes Antonia ragaszkodik hozzá, hogy találkozzon Julien nejével a válás előtt. Végső elkeseredésében Julien a tíz éve mellette dolgozó asszisztenséhez, a kaktusznak gúnyolt Stéphanie Vigneau kisasszonyhoz fordul segítségért.
A produkciót a párizsi SACD, a budapesti Hofra KFt szerzői ügynökségek és Szenes Andrea engedélyezte.
Carlo Goldoni-Hamvai Kornél: A FŐNÖK MEG ÉN MEG A FŐNÖK
vígjáték
December 29-én, szombaton 19 órától Carlo Golndoni és Hamvai Kornél A főnök meg én meg a főnök című vígjátékát játssza a csíki társulat.
Az ízig-vérig olasz történetben Truffaldinót, aki éppen pizzafutárnak csapott fel, az első kiszállítás a tarantói maffia rettegett főnöknőjéhez viszi – és a kapuban karambolozik a közeli város maffiájának rettegett és halottnak hitt főnökével.
Eljegyzések, álruhák, félresiklott leszámolások, egymást nem találó szerelmesek. És Truffaldino, aki eszeveszetten rohan fel-alá, hogy hirtelen támadt két főnöke összes kívánságát teljesítse.
Amitől mindenki csak egyre nagyobb bajba kerül…
Carlo Goldoni 1746-ban írta meg a Két úr szolgája című művét, amellyel egy új műfajt teremtett, a polgári vígjáték műfaját. Hamvai Kornél átdolgozásában a fő cselekmény megmaradt, de a történet a mába helyeződik.
Szirmai Albert-Bakonyi Károly-Gábor Andor: MÁGNÁS MISKA
Átdolgozta: Kaszó Elek – Békeffi István
operett
A Csíki Játékszín az óévet december 30-án, vasárnap 19 órától a Mágnás Miska című operettel búcsúztatja.
Az ismerten felcsendülő operett dalok mellett, a hétköznapi együttélés törvényszerűségeinek ellentmondó, megmagyarázhatatlan érvényességű társadalmi hierarchia csúcsának hatalma is valós jelenség.
Baracs István vasúti mérnök érdekellentétbe kerül a közeli nemesi birtokon élő Korláthy gróffal, aki józan eszének ellentmondó, rangjánál fogva mégis jogosnak hitt igényt formál a falu számára épülő vasútra. Baracs és Korláthy grófkisasszony ismeretlenül egymásba szeretnek, ám a kastélyban áthidalhatatlannak tűnő szándék tátong közöttük, melyet a gróffal való ellentét csak súlyosbít.
Az előadás a budapesti Hartai Zenei Ügynökség hozzájárulásával jött létre. A produkciót támogatta a Nemzeti Kulturális Alap.
Jegyvásárlásra online a: https://www.bilete.ro/csikszereda/csiki-jatekszin/ oldalon van lehetőség, valamint személyesen a Csíki Mozi jegypénztárában munkanapokon 9 – 18 óra között, illetve előadások előtt egy órával a Csíki Játékszín jegypénztárában.
Az előadások a Magyar Kormány, a Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkárság és a Bethlen Gábor Alap támogatásával valósultak meg.