1978 – Tomi Janežič rendez Temesváron

1978 – Tomi Janežič rendez Temesváron

1978 – ez a címe a Csiky Gergely Állami Magyar Színház legújabb előadásának, amelyet a neves szlovéniai alkotó, Tomi Janežič rendez, és amelynek premierjét december 7-én, csütörtökön 15 órától, a Temesvári Műegyetem egykori Hidrotechnika Karának épületében láthatja a közönség.

„A szakma által elismert Tomi Janežič több rendezését láthatták már a helyi és meghívott nézők a színház által szervezett TESZT – Temesvári Eurorégiós Színházi Találkozón (A sirály, Ivan Iljics halála, No Title Yet); örömünkre szolgál, hogy első romániai rendezését, az 1978 című produkciót is színházunkkal együttműködve valósította meg”.-áll a színház közleményében.

A hetvenes évek Romániáját idéző előadás a színészek és a rendező személyes történeteire épülő, generációkon átívelő dokumentum-fikció. A kommunista Románia egyik „blokklakásának” történeteit helyi és globális jellegű események szövik át, összekapcsolva Temesvárt és a szlovéniai Nova Goricát. A látszólag egymástól távol eső települések múltjában sok a kapcsolódási pont: egykor mindkettő az Osztrák-Magyar Monarchia részét képezte, az első világháború idején pedig magyar katonák ezrei harcoltak és haltak meg az isonzói fronton, az olasz-szlovén határ mellett fekvő Nova Gorica, a rendező szülővárosa közelében. A földrajzi terek egybeolvadnak a gyermekkori emlékek, a családi történetek, a kommunizmus idejeével egybeeső kamaszkor és a felnőtté válás helyszíneivel.

A szereposztásban részt vesz: Balázs Attila, Borbély B. Emília, Császár Mónika, Czüvek Loránd, Jancsó Előd, Kiss Attila, Lajter Márkó Ernesztó, Mátyás Zsolt Imre, Simó Emese, Szőllősi Eszter, Vajda Boróka. Díszlettervező: Branko Hojnik (Szlovénia). Jelmeztervező: Marina Sremac (Szerbia).

Az előadásnak az UPT Hidrotechnikai Kar Ghirodei u. 32. szám alatti épülete ad otthont; a régóta kihasználatlanul álló, hatalmas potenciált rejtő helyiséget – a Csiky Gergely Állami Magyar Színház jelentős erőfeszítéseinek köszönhetően – újra használatba veheti a közösség.

Az 1978 egy 12 előadásból álló, Destin(y)ation címet viselő sorozat része, amelyet különböző országok színházai hoznak létre és mutatnak be 2025-ben, amikor az olasz-szlovén határ két oldalán fekvő város, a szlovén Nova Gorica és az olasz Gorizia viselik az Európa Kulturális Fővárosa címet. A Simona Semenič ismert szlovén drámaíró által jegyzett 12 mű szerves egésszé áll majd össze, több olyan témát dolgozva fel, amely a gyermekkorhoz, a transzgenerációs kérdésekhez, a határokhoz, a társadalmi-politikai változásokhoz, a háború témaköréhez kötődik.

Az 1978 című magyar nyelvű előadáshoz román és angol nyelvű fordítást biztosítunk. A bemutatót követő második előadást december 8-án tűzi műsorra a színház.

A projekt része a Temesvár 2023 – Európa Kulturális Fővárosa bővített programjának, a Zárás – Temesvár 2023 örökre rendezvénysorozatnak, és már bekerült a GO2025 Nova Gorica · Gorizia – Európa Kulturális Főváros programjába.

Jegyek hamarosan a színház jegypénztárában (Alba Iulia utca 2., hétfő-péntek: 13.00-19.00), online pedig a http://www.ticket.tm-t.ro oldalon válthatók.

A KultCard – 70 éve együtt színházi bérlet tartalmazza az 1978 premierjére szóló meghívót (valamint a 2023/2024-es évad valamennyi premierjének megtekintését, továbbá kedvezményt biztosít a korábbi évadok előadásaira, és 70 RON-ért vásárolható meg a színház jegypénztárában).